Mindkét sofőr meghalt a gencsapáti balesetben

Mindkét sofőr meghalt a gencsapáti balesetben

életérzés
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 14. 18:00
Bors

„Ez egy életérzés” – írta ki tavaly februárban a BMW-je kilométerórájáról ké­szült fotója mellé egy fiatalember a Facebookon. Az óra akkor 220-at mutatott. Most azonban ugyanez a fiatalember súlyos balesetet szenvedett a BMW-jével – számolt be a 112Press.

A 87-es főúton próbált meg előzni a kocsijával, azonban már nem tudott visszatérni a saját sávjába, így ütközött össze egy Szombathely felé tartó Mercedesszel. A Mercedesben két idősebb ember utazott, súlyos, töréses sérüléseik szerencsére nem életveszélyesek. A BMW az ütközéstől bokrok közé repült, a férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. 

Frissítés: a Nyugat.hu értesülése szerint a kórházba szállítást követően az idős házaspár férfi tagja belehalt sérüléseibe, mint később kiderült, súlyos belső vérzése is volt, életmentő műtéteket kellett végrehajtani rajta, ám nem élte túl a balesetben szerzett sérüléseket. A balesetet okozó BMW sofőrjét eszméletlen állapotban szedték ki a roncsból, később ő is belehalt a sérüléseibe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.