Aktuális

A falba verte szerelme fejét a gunarasi férfi, a szomszédban nem hallottak semmit - újabb részletek az újévi tragédiáról

Délmagyar

Létrehozva: 2018.01.08.

Forrás: Police.hu

A csantavériek és a gunarasiak is értetlenül állnak a január 1-jén Szegeden történt tragédia előtt. Nem gondolták volna a férfiról, hogy ártani tudna bárkinek is. Segítőkész embernek ismerték, akinek volt munkája, és a közösséget is segítette. A tragédia miatt két család élete ment tönkre - írja riportjában a Délmagyar.

– Fogalmunk sincs, hogy mi történhetett akkor Szegeden. A rendőrség nem árult el egyelőre semmit, hogy miért ölhette meg a 29 éves gunarasi Csanád a nála évekkel fiatalabb Blankát – mondta a Délmagyarnak a 22 éves lány egyik rokona Csantavéren, ahol szombaton jártunk.

Romoda Irén, a meggyilkolt lány nagyapjának testvére azt is elmondta, hogy a fiatalok többen mentek Szegedre szilveszterezni, a Szatymazi utcai lakásban viszont csak négyen éjszakáztak. Blanka, a későbbi gyilkosa és Irénke néni unokája a barátjával.

Irénke néni elmondása szerint a lakást nem bérelték, hanem kölcsönkapták néhány napra Irénke néni lányától. Az asszony azt is elmondta, hogy a lakásba Blanka és Csanád érkezett meg először a buli után, sőt a később jövőket még a fiatal lány engedte be, aki Irénke néni szerint akkor éppen fogat mosott.

A szomszéd szobában nem hallottak semmit

Hogy ezután mi történt, nem lehet tudni biztosan, így azt sem, hogy pontosan hogyan történhetett a gyilkosság.

– A szomszéd szobában aludtak az unokámék, de semmit sem hallottak, sőt Csanád nem nekik mondta el, hogy mit tett, hanem az egyik szomszédtól kért segítséget – mondta zokogva Irénke néni, aki azt is hozzátette, Blankát pénteken temették el Csantavéren. A temetésen rengetegen voltak: ismerősök és olyanok is, akik csak a sajtóból értesültek a történtekről.

Az biztos, hogy a csantavérieket és a gunarasiakat is megrázta a gyilkosság. Csantavéren lapunknak többen is azt mondták, hogy ismerték a meggyilkolt lányt, aki mindenki szerint jólelkű és kedves volt.

Azt is megemlítette szinte mindenki, hogy ő és gyilkosa is viszonylagos jómódban éltek, a szülők mindkét családban mezőgazdasággal foglalkoznak, de az esetről senki sem akart beszélni. Ahogy egy helyi férfi fogalmazott: az emberek magukba zárkóztak, senki sem érti, hogy történhetett ilyesmi a közvetlen környezetükben.

Gunarason sem értik

Csanád otthonában, Gunarason is jártunk. A kisbolt előtt néhányan söröztek, és éppen a gyilkosságról beszélgettek. Amikor a fiatalemberről kérdeztük az embereket, mindegyikük csak jót mondott Csanádról. Busa János, a helyi virágboltos arról beszélt lapunknak, hogy a fiú udvarias volt.

– Rendszeresen vitt virágot az édesanyjának is, sőt az év utolsó napjaiban Blankának is vett egy hatalmas rózsacsokrot – mesélte Busa János. A bolt előtt időzők egybehangzó véleménye az volt, hogy a férfi nem ivott rendszeresen alkoholt, és egyáltalán nem drogozott.

– Amióta én ismerem, rendszeresen dolgozott, megbízható volt, és a helyi közösséget is segítette: tavaly ősszel például ő nyírta le Gunaras több utcájában is a füvet – mondta a bolt tulajdonosa.

Ugyanígy gondolja az egyik helyi kocsma tulajdonosa is

– Többször is járt nálunk a fiú, de szinte csak rendezvényeken, és akkor sem ivott sokat. Egyszer sem keveredett verekedésbe vagy valamilyen balhéba – mondta Deák Klára, aki arról is beszélt, hogy Csanád a lányokkal mindig különösen udvarias volt.

Nem olyan régen ért véget egy korábbi kapcsolata, amely évekig tartott, de attól a lánytól békében váltak el – mondta az asszony.

„Mi most mindannyian meghaltunk"

Sikerült beszélnünk a gyanúsított fiú szüleivel is, akik megtörten fogadtak otthonukban. – Két család élete ment most tönkre. Fel sem foghatom, hogy mi történt, mi jóra neveltük a gyereket – mesélte fiáról Csőke Gyula.

– Sosem bántott Csanád senkit, sőt, akin csak tudott, segített. A lányokat pedig mindig a tenyerén hordozta. Most is együtt karácsonyoztunk itt nálunk. Itt volt Blanka is, aki palacsintát sütött a fiamnak, ő pedig az ágyba vitte szerelmének a reggelit.

Akkor még minden rendben volt – mondta a férfi, aki szerint nem lehetetlen, hogy valamilyen drogot keverhettek a fia italába, az hozhatta ki belőle a szörnyű tettet. A gyilkosságról a gyanúsított férfi szüleinek sem árultak el részleteket a rendőrök. Sőt, a bíróság azt is megtiltotta, hogy a gyerekükkel találkozzanak.

– Talán csütörtökön már beszélhetünk vele, legalábbis az ügyvéd akkor vár bennünket Szegeden. Nem értjük, hogy miért, de korábban azt mondták, hogy bemehetünk Csanádhoz. Csomagot, ruhákat is készítettünk neki elő, de ezt a látogatást valamiért később nem engedélyezték – mondta Csanád édesanyja, aki szerint sosem tudják feldolgozni, hogy mi történt.

– Mi most mindannyian meghaltunk. Nem alszunk, csak nézünk magunk elé éjszakánként, és azt kérdezzük magunktól, hogy miért, miért történhetett ez, amire talán sosem kapunk magyarázatot – mondta megtörten a fiú édesanyja.

Tragédia újévkor

Az ügyészségi vádirat szerint több alkalommal fejen ütötte, majd a fejét falba verte, és a nyakát két kézzel leszorította – így ölhette meg barátnőjét az év első napján a szegedi Szatymazi utcában Csanád, aki jelenleg Szegeden van előzetes letartóztatásban. A Vajdaságból érkezett férfi a gyilkosság után öngyilkosságot kísérelt meg, ereit felvágta. Röviddel később azonban meggondolta magát, és a szomszédba becsöngetve mentőt és rendőrt hívott.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek