Agyvérzésen esett túl Cinci cica

Agyvérzésen esett túl Cinci cica

macska
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 23. 13:30
Fr. Zs.

Elképesztő megpróbáltatásokon esett át a tizenegy éves Cinci macska, akit sorsára ha­gyottan, az utcáról sikerült meg­menteni. A cicát a Kuci Kisállatmenhely vette gondozásába, személyesen a szervezet alapítója, Kálmán Lajosné Gitta. Cinci elszökött ugyan, de hamarosan visszatért, akkor azonban nem tudta mozgatni az első két lábát.

– Az állatorvos megállapította, hogy Cincinek agyvérzése volt, ami egyébként ritka macskák esetében. Jelenleg a pincében él ti­zenhat társával, és szerencsére most már magától eszik. Mindennap hajnalig ülök mellette, tornáztatom a lábát és adagolom neki a gyógyszerét. A jelek szerint jók az esélyei, látszik, hogy élni akar – mondja Gitta, aki összesen nem kevesebb, mint negyvenhét macskáról és két kutyáról gondoskodik saját házában, és mind mentett állatok. Otthonos kuckót alakított ki számukra, több szobában laknak, fával fűtenek rájuk. Ez persze megterheli Gitta családjának pénztárcáját.

– Cinci gyógyszere 25 ezer fo­rintba kerül, de a macskaalom, étel és minden egyéb rengeteg anyagi terhet ró ránk. Nem hagyhatjuk sorsukra ezeket az álla­tokat, számunkra minden kisállat családtag – teszi hozzá Gitta. Alapítványuk minden segítséget elfogad, ami az állatok és Cinci felépülését szolgálják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.