Országos médiavisszhangot váltott ki 1996. december 10-én, amikor egy újszülöttet magára hagytak a fertőszéplaki templomban. Ahogy arra a Kisalföld emlékeztet, az alig félórás babát Lukácsné Dovánszki Éva mentette meg. És most, huszonegy év elteltével a fiú megköszönte, amit érte tett az asszony.
Törölközőbe csavarták
– Akkoriban iskolában tanítottam és épp szünet volt. Két külföldi férfi rohant az épületbe, szóltak, hogy egy kisbaba van a templomban. A szentelt víz tartó alatt valóban ott feküdt törölközőbe csavarva a gyermek. Ahogy kibontottam, magamhoz öleltem és éreztem, a testem melegétől megnyugszik. A mentők pár perc múlva kiértek és a győri kórházba vitték – emlékezett vissza a Borsnak Éva, aki Széplaki Kristóf Árpádnak nevezte el a gyermeket. Kristóf az utazók védőszentje, Árpád pedig a legközelebbi férfinévnap a naptárban.
Örökbe akarta fogadni
Éva érzelmeit annak idején alaposan felkavarta a kis Kristóf megtalálása, hiszen akkoriban volt kétéves a kislánya. Az újszülött megtalálása másnapján a kórházban még egyszer magához ölelhette a kicsit.
– Megkérdezték, hogy örökbe fogadnám-e. A férjemmel azonnal rábólintottunk, hiszen mindig is nagycsaládot szerettünk volna. Az örökbefogadásnál viszont előnyt élveztek azok a párok, akiknek nem lehetett gyermekük, így végül Kristóf egy mosonmagyaróvári párhoz került – mondta el a Borsnak Éva, aki ezután közel húsz évig nem hallott a fiú felől.
Születésnapi hívás
Két éve Kristóf nevelőanyját és Évát egy közös ismerősük kötötte össze a Facebookon, de nem beszéltek sokat. Idén decemberben Kristóf munkatársai azonban úgy döntöttek, meglepik közelgő születésnapja alkalmából a fiút, ezért felvették Évával a kapcsolatot Facebookon.
– Azt írták, Kristóf másnap hívni fog! December 8-án délelőtt 11.30-kor csörgött is a mobilom. Rövid beszélgetés volt, mert dolgozott, de a hangjából ítélve zárkózott, visszafogott fiú lehet – mondta Éva, aki reméli, személyesen is találkozhat vele, hogy együtt meglátogathassák a fertőszéplaki templomot, ahol nem mindennapi történetük született.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.