Felhőtlen kikapcsolódásnak indult, de borzasztó családi tragédiába torkollott egy idős házaspár természetjárása. Napokig keresték őket, holttestüket végül egymástól kétszáz méterre találták meg, a szlovák határ melletti Medves-fennsík közelében.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a 74 éves székesfehérvári jogász, dr. T. Béla László és 72 esztendős felesége, dr. O. Zsófia vasárnap 11 óra körül Salgótarjánban, salgóbányai szálláshelyéről a Medves-fennsíkra indult sétálni, onnan azonban nem tértek vissza. A Medves Hotelben szálltak meg, ahol az otthagyott holmijukat egy alkalmazott megtalálta, ő értesítette a rendőrséget.
A hosszadalmas keresésben a zsaruk munkáját segítette a katasztrófavédelem, a polgárőrség, a lakosság, valamint számos speciális mentőszolgálat szakembere. Csatárláncos kereséssel a férj holttestét kedd délután, a feleségét pedig szerda délelőtt találták meg.
A Bors információi szerint a 74 éves cukorbeteg férfi holttestén sérüléseket találtak. A rendőrség az idegenkezűséget kizárta, de a rejtélyes halálesetek körülményeit közigazgatási eljárás tisztázhatja. Ami biztos, hogy az idős asszony élettelen testére a férje és az út közötti szakaszon találtak. Vélhetően kifáradtak, megsérülhettek, és már nem volt annyi erejük, hogy visszatérjenek a szállásra.
Dr. O. Zsófia hosszú ideig a Fejér Megyei Szent György Kórház infektológiai osztályának vezető főorvosa volt, nyugdíjba vonulása után átadta a stafétabotot a lányának.
– Gyakran jártak kirándulni, imádtak túrázni. Gyermekkoromban is sokszor, és felnőttként szintén évekig kezelt Zsófia. Nagyon kedves, lelkiismeretes ember volt, mindenki szerette – emlékezett vissza lapunknak a volt főorvos asszony egyik ismerőse.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.