Élőben közvetítette halálát: nem tőle kérték meg a lánya kezét, öngyilkos lett – videó

Élőben közvetítette halálát: nem tőle kérték meg a lánya kezét, öngyilkos lett – videó

eljegyzés
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 25. 21:00
Bors

Rövid, de annál borzalmasabb élő bejelentkezést látthattak ismerősei az 54 éves Ayhan Uzuntól. A férfi a Facebookon közvetítette öngyilkosságát, amit azután követett el, hogy lánya eljegyzéséről egy telefonhívásból értesült.

Uzun rettenetesen elkeseredett, hogy a lánya nem kérte ki a véleményét, úgy érezte, nem veszik emberszámba. A történtekért a családját okolta, és végakarataként elmondta, akik ezt tették vele, ne is menjenek el a temetésére. Azt mondta, senkinek sem kívánja, hogy olyan helyzetbe kerüljön, amilyenben ő van.

„Senki nem kezelt férfiként. Az apósom vette át a helyem, és egyezett bele helyettem a lányom esküvőjébe.” 

A férfi egyenesen a kamerába beszélt, elmondta, elvárta volna, hogy valaki személyesen is kikérje a véleményét, szerette volna úgy érezni, ő is fontos ebben a történetben. De mivel a felesége hívásából tudta meg az egészet, végez magával; olyan szégyenbe hozták, amit nem él túl. Bejegyzése alatt sorra érkeztek a család és a barátok hozzászólásai, reakciói; könyörögtek Uzunnak, hogy ne ölje meg magát. 

A boldogtalan örömapa viszont elmondta, hogy néhány pillanat múlva kioltja életét a kezében lévő fegyverrel, majd elszámolt háromig és meghúzta a ravaszt. „Minden jót, elmegyek, vigyázzatok magatokra!”

A kétségbeesett rokonok rohantak a Uzunhoz, de mire megérkeztek már csak a férfi holtteste fogadta őket. A rendőrség megkezdte a nyomozást, a férfi testét pedig elszállították, hogy elvégezhessék rajta a boncolást, írja a brit Metro.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.