Aktuális

Milliókért szabadulna Vivien feltételezett gyilkosa

M. S.

Létrehozva: 2017.09.10.

<p>Nehezen bírja a börtönt K. Bálint. A családja mindent megtenne azért, hogy ne kelljen a rácsok mögött maradnia.</p>

Forrás: Bánkúti Sándor

Egy lakás árának megfelelő összeget áldozna K. Bálint családja arra, hogy a fiatalember – ha csak ideiglenesen is – elhagyhassa a börtönt. Az előzetes letartóztatásban lévő férfit azzal gyanúsítják, hogy 2016. március 5-én hajnalban tizenháromszor vágta kését M. Vivienbe, aki visszautasította a közeledését. Majd a lány holttestét az erdőbe húzta, és ágakkal letakarta.

A Budapest Környéki Törvényszék arról tájékoztatta a Borsot, hogy K. Bálint védője óvadék letétbe helyezésére tett indítványt. A bí­róság ezt elutasította, egyben újabb két hónappal meghosszabbította a fiatal férfi előzetes letartóztatását. Álláspontja szerint ebben az ügyben nem állapítható meg olyan összegű óvadék, ami arányos lenne azzal a kimagasló büntetési tétellel, ami a gyanúsítottat fenyegeti. A bíróság szerint ha figyelembe veszik a pszichés állapotát is, továbbra is fennáll annak veszélye, hogy megszökik, eltűnik, ha kiengedik. A Bors információi szerint a védő tehet javaslatot az óvadék nagyságára. Ám a gyakorlatban ez úgy működik, hogy előbb a bíróság dönt arról: egyáltalán hozzájárul-e, hogy óvadék ellenében házi őrizetbe helyezzék a gyanúsítottat. Pozitív döntés esetén az határozza meg az óvadék nagyságát is. Ez a kakucsihoz hasonló, kiemelt súlyosságú ügyekben többmilliós összeget jelent.

Csípős

Bálint, ha igaz, amit tettél, az ország azon része, amelyik nem rokonod, szintén szívesen fizetne, ha arról lenne szó. De azért, hogy mindenképp rácsok mögött maradj! Huszti Zoltán

Emlékezetes: K. Bálint a tavalyi előzetes letartóztatásba helyezésekor gúnyosan, flegmán viselkedett, középső ujjával mutogatott a sajtó munkatársainak. Sem ő, sem családja nem kért bocsánatot az áldozat hozzátartozóitól.

A fiatal férfi, ha bűnösnek találják, a gyilkosságért tíztől húsz évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek