Megszületett az ítélet: ennyit kapott a kislányát halálra éheztető gyöngyösi anya

Megszületett az ítélet: ennyit kapott a kislányát halálra éheztető gyöngyösi anya

Gyöngyös
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 27. 17:10
Bors

Szerdán hozott ítéletet az egri bíróság J. Médea és K. Gusztáv szülők ügyében, akiket azzal vádolnak, hogy halálra éheztették legkisebb lányukat, Kiarát. A felkavaró esetről a Bors is többször beszámolt.

Mint ismert, a kislány másfél éves korában 3,5 kilósan hunyt el 2016 májusában a család gyöngyösi otthonában. Az ügy elsőrendő vádlottjának, J. Médeának ügyvédje kitartott amellett, hogy Kiara állapotát emésztőrendszeri gondok idézték elő, illetve kiemelte, hogy az anya elismerte a gondatlanságát. 

K. Gusztávnak, az elhunyt Kiara édesapjának, az ügy másdorendű vádlottjának ügyvédje hosszasan taglalta, hogy védencét miért terheli kevesebb felelősség, szerinte az ellátórendszer mulasztásai is közrejátszottak a tragédiában. Mindkét ügyvéd azt kérte a bíróságtól, ne különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléseben, hanem gondatlanságból elkövetett emberölésben hozzon ítéletet. A vádlottak az utolsó szó jogán tagadták bűnösségüket, de elismerték, hogy gondatlanságuk miatt halt meg a kislányuk.

Az anyát 18 év, az apát 15 év fegyházra ítélte a bíróság emberölés miatt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.