Aktuális

Már Obamáék lehallgathatták Trumpékat

MTI

Létrehozva: 2017.09.19.

A CNN hírtelevízió kedden közzétett információi szerint Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort lehallgatását már az előző elnök, Barack Obama kormánya elrendelte - írja kedden az MTI.

A lehallgatás bírói felhatalmazás alapján, az amerikai hírszerzés javaslatára történt, 2014-ben kezdődött, és folytatódott a tavalyi elnökválasztási kampány idején, majd az idén év elején is, amikor Donald Trump és Manafort beszélgetéseit rögzítették. 

2014-ben azért rendelték el Manafort megfigyelését, mert a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) látókörébe került annak a washingtoni politikai konzultáns cégnek a tevékenysége, amelynek Manafort is dolgozott. A cég az akkor hatalmon lévő, oroszbarát ukrán kormánynak adott tanácsokat. AZ FBI később bizonyítékok hiányában abbahagyta a megfigyelést, de a tavalyi választási kampány idején ismét felújította. Akkor már állítólag kifejezetten azért, hogy a Trump-kampány és orosz tisztségviselők esetleges "összejátszását" fürkésszék. 

Valakinek a lehallgatására az igazságügyi minisztérium vezetőjének kell rábólintania, s az engedélyt abban az esetben adják meg, ha érdemlegesnek tartott gyanú merül fel. 

A CNN állítása szerint a megfigyeléssel, lehallgatással gyűjtött információk arról tanúskodnak, hogy Manafort arra buzdította volna az oroszokat, segítsenek Trump kampányában. A hírtelevízió nem nevezi meg forrásait, de leszögezi, hogy két forrása szerint a rögzített információk nem tartalmaznak perdöntő bizonyítékokat az amerikai választási kampányba történt esetleges orosz beavatkozásról. 

Az orosz szerepvállalással kapcsolatos egyik vizsgálatot végző különleges bizottság vezetője, Robert Mueller megkapta az említett információkat. 

Paul Manafortnak elvileg a múlt héten kellett volna megjelennie a vádemeléssel is felhatalmazott nagy esküdtszék előtt, de a meghallgatást indoklás nélkül elnapolták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713487211
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713487211
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713487211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713487211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze