A miskolci Leszih Andor utcában élő férfi információink szerint először kivetette a harmadik emeleti ablakon az állatot, majd lesétált és a testét a közeli kukába dobta. A Borsnak most egy ott élő dühös szomszéd, Magyar Bernadett meséli el a részleteket.
– Minden itt lakót megviseltek a történtek. Számomra is felfoghatatlan, hogy egy ártatlan kiskutyát miért kellett így megölnie. Ráadásul ha még nem lenne elég, hogy kidobta a harmadik emeletről, de lesétált és a tetemet a szemetesbe hajította, ahol később megtalálták – mesélte Bernadett.
A házban élő közvetlen szomszédjától úgy tudjuk, hogy a férfi és a családja nemrég költözött a lakásba.
– Senki sem szeret beszélgetni velük, leginkább kerüljük őket – nyilatkozta egy ott élő nő. – Borzasztóan hangosak és udvariatlanok.
A lakók attól tartanak, hogy nem ez volt az első és utolsó eset, hogy ilyet művelt egy kutyával, ráadásul úgy, hogy nem volt következménye. A kukásautó személyzete találta meg a szemetesbe hajított kis pitbull véres tetemét. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságtól úgy tudjuk, hogy az ügyben a tettes ellen nem érkezett feljelentés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.