10 ezer forintért ölték meg a 92 éves nénit

10 ezer forintért ölték meg a 92 éves nénit

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 30. 05:30
Súlyos agysérüléseket szenvedett az a 92 éves nagykőrösi asszony, akit rablók vertek össze az éjszaka közepén. K. Józsefné néhány nap után, a kórházban halt meg, előtte viszont még képes volt vallomást tenni.
Bors

Örök rejtély marad, ki végzett az idős asszonnyal 2013 szeptemberében? Igazi fordulatot hozott a gyilkossággal vádolt két férfi, K. Bence és T. Richárd tegna­pi tárgyalása: előbbit 17 év fegyházra ítélte Szalay Csaba tanácselnök, utóbbit viszont felmentette a vád alól, egyben elrendelte szabadlábra helyezését.

K. Józsefnére a lánya talált rá, az idős nőt összeverték és megkötözték támadói. A rendőrség hat hónapos nyomozás után ju­tott el K. Bencéhez és T. Richárdhoz. A nyomozók százhatvan ta­nút hallgattak meg, és hatvanhárom DNS-mintát vettek le, mire fennakadt a rostán a két férfi. Mindketten tagadták a bűncselekmény elkövetését, azonban K. Bence DNS-mintáját megtalálták az elektromos kábelen, amellyel megkötözték az aszszonyt. K. Bence nem nevezte meg bűntársát.

T. Richárdra egy zárkatársa tett terhelő vallomást, és a férfi a poligráfon is megbukott. Ám ez utóbbit nem használhatja fel a bíróság bizonyítékként, a zárkatárs vallomása pe­dig önmagában nem bizonyító erejű. Így T. Ri­chárdot bizonyíték hiányában mentette fel a bíróság.

K. Józsefnét öt-hat nagy erejű ütés érte, a nő néhány nap múlva halt meg a kórházban. Előtte azonban még vallomást tudott tenni, és a rendőröknek elmondta, hogy egy személy bántalmazta. A bíróság szerint K. Bence a megkötözésben vett részt, ám jelenléte szándékerősítő magatartás, ezért bűnsegédként em­ber­ölés miatt is elmarasztalták. A döntés nem jogerős.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.