Élve nyúzták meg Bük Jánosné imádott félperzsa házi kedvencét – írta meg a Bors kedden. Mucika, ahogy a gazdája nevezte, elviselhetetlen kínok között másnap hajnalban életét vesztette. A Borsnak most megszólalt a macska gazdája:
– A fiam értesített a tragédiáról, ami a szegény cicával történt. Felfoghatatlan, hogy miért művelték vele ezt – kezdte Marika. – Általában mindig a társasházunk belső udvarán sétálgatott, onnan kijönni nem tudott és félt az emberektől.
Mint megírtuk: az Állatvédő Sereg augusztus elsején Budapesten, a III. kerületi Szomolnok utcában, véresen, egy autó alatt fekve találta meg a deréktól lefelé megnyúzott állatot. A jelenleg még ismeretlen elkövető egy késsel szabályos vágásokat ejtett a cica hasán, valamint felhasította a térdízületét.
– A napokban észrevettem, hogy valakitől ételt kaphat a házon belül. Félek, hogy magához édesgette, majd megcsonkította szerencsétlen állatot az egyik itt lakó. A könnyekkel küszködő gazda bár még nem tudja, ki tette ezt Mucival – de üzent az illetőnek.
– Ugyanazt érdemelné, amit a kis kedvencemmel tett. Ha tehetném, elevenen nyúznám meg – mondta.
Marikát naponta többször is sírógörcs kerülgeti, mint mondja, egy családtagját vesztette el. Éjszakánként mindig együtt tévéztek, majd aludtak el.
Az eset kapcsán magánszemélyek a Facebookon százezer forintot ajánlottak fel azoknak, akik információval szolgálnak a tettes kézrekerítéséhez. A rendőrség állatkínzás gyanúja miatt indított nyomozást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.