105 éve rejtély, hová lett Gizella feje

105 éve rejtély, hová lett Gizella feje

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 20. 14:30
<p>A szadista kéjgyilkos, Rumpf János egy elmegyógyintézetben nyerte el méltó büntetését. A nyomdász összesen három kislányt gyilkolt meg. </p>
V. Zs. 

Schwarcz Gizella és családja éppen a vasárnapi ebédhez készülődött budapesti, Visegrádi utcai lakásukban, amikor a lányt édesanyja elszalajtotta narancsot venni. A 12 éves Gizella meg is indult az első szóra, a szülők azonban ak­kor még nem sejtették, hogy gyermeküket soha többé nem látják élve.

Mindössze négy nappal azután, hogy 1912-ben első és egyben utolsó útján a Titanic elsüllyedt, fővárosunkban egy megcsonkított holttest felfedezése is borzolta a kedélyeket. A budakeszi erdőben egy fej és láb nélküli áldozat hevert, akit a ruházata alapján tudtak azonosítani a rendőrök. A néhány nappal korábban eltűnt Schwarcz Gizella volt.

A tettest a Krecsányi Kálmán detektívfőnök vezette nyomozócsoport viszonylag ha­mar azonosította, köszönhetően egy má­sik incidensnek, amelyről kiderült, összefügg a gyilkossággal.

Az elkövető egy Rumpf Já­nos (egyes ko­rabeli újságok szerint Rumpf Ádám) nevű nyomdász volt. A férfi egy – szintén a Visegrádi utcában található – nyomdában dolgozott, aho­vá a végzetes napon lecsalta Gizellát egy piros tojással, majd megölte. A rendőrök úgy sejtették, a fejet és a lábat azért vágta le, hogy a testet könnyebben tudja szállítani. Egyes hírek szerint a hidegvérű gyilkos villamosra szállva vitte el gyomorforgató csomagját az erdőbe, hogy ott elrejthesse. A levágott testrészek viszont so­sem kerültek elő.

Rumpffal kapcsolatban többeknek az tűnt fel, hogy vasárnap is járt a nyomdában, azt hazudva, hogy dolgozik. Ez a főnökének is gyanús lett, ráadá­sul a narancsokat is megtalálták a munkahelyen. A gyilkos érezte, hogy szorul a nyaka körül a hu­rok, így szó nélkül felmondott, majd menekülőre fogta a dolgot, s Münchenbe utazott.

A magyar nyomozók azonban utánaeredtek, s végül letartóztatták az egyre zavartabb férfit. Mint kiderült, Rumpfot a német hatóságok is keresték, mivel a gyanú szerint korábban ott is megölt egy 14 és egy 7 éves lányt. A gyilkost először hazahozták Budapestre, ám mindent tagadott. Miután visszavitték Münchenbe, elméje egyre inkább elborult, s végül elmegyógyintézetbe zárták. Éjszakánként a meggyilkolt áldozataival kapcsolatos víziók gyötörték egészen haláláig.

Amerikai visszhang

Az ügy és felgöngyölítésének híre még az Egyesült Államokba is eljutott. Krecsányi Kálmán a korszak sztárnyomozója volt, így nem meglepő, hogy munkájára a sajtó is kiemelt figyelmet fordított. Az USA-ban a Visegrádi utcai kéjgyilkosság egy időben tananyag is volt a New York-i rendőregyetemen – nyilatkozta a Borsnak Maróti Zsolt, az ujkor.hu rovatvezetője.

Mi történt még 1912-ben?

A Titanic áprilisi elsüllyedése mellett 1912-ben rendezték Stockholmban az ötödik nyári olimpiát, amelyen a magyarok három aranyérmet szereztek. 

Szintén ebben az évben zajlott a vérvörös csütörtök, amely során Budapesten munkások százezrei követelték az általános választójog bevezetését, a tüntetést azonban a rendőrök és a katonák brutális módon feloszlatták. 

De 1912-ben alakult meg a Kínai Köztársaság, illetve a Magyar Cserkészszövetség is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.