Aktuális

Szívszorító: lábamputációja napján tette meg első lépéseit a kisfiú – videó

Bors

Létrehozva: 2017.07.23.

<p>Egy friss és igaz történet, amely egyszerre fájdalmasan szép, és szívbemarkolóan megható.</p>

Igazán szívfacsaró az a pillanat, mikor egy kisfiú megteszi az első lépéseit. Mindössze pár órával bal lábának amputációja előtt. A kis Oliver Prince arca sugárzik az örömtől, ahogy maga előtt tolja a babakompját a manchesteri gyerekkorház folyósóin. Egy olyan emlék, amit anyukája, hayley bitztos sosem fog elfelejteni.

Nem sokkal a videó készülte után, a 15 hónapos fiú után aztán jött a dráma, ugyanis akkora tervezték be, illetve akkor is hajtottak végre az orvosok egy műtétet, amelyben eltávolították a bal lábát. Az ugyanis nagyon eldeformálódott korábban egy ritka, idegrostokból kiinduló daganat, a plexiform schwannoma miatt.

A 26 éves anyukája szinte azonnal észrevette a problémát Oliver lábával, de csaknem hat hónapba telt, míg elértek a diagnózisig – írta a Manchester Evening News. Ő és férje, Joe most azért osztja meg történetüket, hogy felhívják a figyelmet és hogy más szülőket figyelmeztessenek, ne adják fel soha, ha úgy érzik, valami nincs rendben a gyerekükkel.

Hayley és Joe természetszerűen nagy örömmel fogadták a a kis Oliver Price érkezését 2016 márciusában. Ugyanakkor gyanakodva figyelték, és minden egyes vizsgálat alkalmával fel is hívták az orvosok figyelmét a lábán látható két piros pontra. A szakemberek mindig nyugtatgatták őket, ám a két pötty elkezdett nőni és furcsa alakzatot vett fel. Biopsziát rendeltek el a kicsinél, s egy egészen ritka idegdaganatot, plexiform schwannomát állapítottak meg nála. 

Először csak úgy tűnt, az – egyébként nem rosszindulatú – daganat miatt elég lesz megoperálni a lábát, de hirtelen nagyon gyorsan elkezdett nőni. Kiderült, nem egy, hanem két tumorról van szó, amelyek már körbe is veszik a fiú lábcsontját. Az orvosok ekkor közölték a letaglózó hírt, combközépig amputálni kell a kicsi lábát. 

„Nem tudtam megállítani a könnyeimet. Nem lehet szavakkal elmondani, milyen volt, mikor elmondták nekünk, hogy a mi drága kisfiúnknak amputálni kell a lábát” – írta blogján Hayley.

A szülők tisztában voltak azzal, micsoda veszteség éri őket, s az életük örökre megváltozik. A június 2-ára tervezett amputáció reggelén azonban valami egészen különös dolog történt. A kis Oliver életre szóló ajándékkal tompította édesanyja és édesapja fájdalmát: megtette első lépéseit...

bár a szülők féltek, mi lesz a gyerek reakciója a műtét után, de úgy néz ki, lelkileg jól jött ki belőle, és testileg is szépen épül fel. Valószínűleg kaphat majd lábprotézist is, ha hároméves lesz, vagy eléri az ehhez szükséges magasságot. 

A fiúra folyamatos vizsgálatok várnak ezután is, mert a továbbiakban is kialakulhatnak nála tumorok, olyanok is, amelyek elrákosodhatnak.

Tear-jerking moment toddler takes his first steps before having leg amputated

Tear-jerking footage shows the moment a toddler takes his first proper steps just hours before having his leg amputated. Oliver Price's face is full of joy as he pushes his baby walker around the children's ward at the Royal Manchester Children's Hospital - a memory mum Hayley says she will never forget.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992311
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192281_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992311
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173481_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992311
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika