Javában dübörgött a választási kampány 2002 márciusában, és a tét óriási volt, hiszen a Fidesz újrázni akart. Az akkor még MSZP-s-ként politizáló Donáth László evangélikus lelkész fogadást kötött a református lelkész Balog Zoltánnal, ha a szocialisták nyernek, Balog – akkor még Orbán Viktor tanácsadójaként – fizet egy üveg sört. Végül Medgyessyék futottak be, Balog viszont azóta sem rótta le adósságát – osztotta meg a történetet Donáth a 168 Órában.
– Mindketten a köztévé reggeli műsorába voltunk hivatalosak, természetesen a kampány téma volt. Szerettem volna beszélgetni Zolival a műsor után, de akárhogy kerestem, nem találtam. Kisétáltam az épületből, Zoli pedig ott állt a Zoltán utca egyik bemélyedésében, várt rám. Próbált győzködni, mint jó barátját, értsem meg, a Fidesz győzelmének van esélye, a jövőben ők lesznek a vezető párt. Mondom, Zoli, egy üveg sörben fogadjunk, ez a történet minimum kétesélyes – eleveníti fel a tizenöt évvel ezelőtt történteket a Borsnak Donáth. Kezet ráztak, elváltak, és bár jó párszor találkoztak utána is, a sör soha többé nem került szóba, Donáth sem akarta firtatni. Az érdemi párbeszéd is megritkult köztük.
– Talán akkoriban adta fel Zoli, hogy lelkész legyen és ne politikus. Mivel mindkettő hivatás, ezért ez nehéz döntés. Nagyon nehéz ugye egy szívvel két nőt szeretni – summáz Donáth László.
Természetesen kerestük a minisztert is, hogyan emlékszik a történtekre, de nem reagált.
Szanyi Tibor állta a láda viszkit
Két híres fogadás is a szocialista fenegyerek, Szanyi Tiborhoz kötődik. A 2014-es választás előtt azt találta mondani, hogy a Fidesznél biztosan jobban fog szerepelni a pártja, amire az Index.hu fogadásra hívta a politikust, a tét egy rekesz viszki volt. Három hónap múlva Szanyi megjelent a láda viszkivel a hírportál szerkesztőségében. Egy másik alkalommal egy brüsszeli utat kellett állnia a gój motorosok csapatának és 600 eurót fizetnie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.