A harmadfokon eljáró Kúria ma nem hirdetett ítéletet, a tanács jövő héten hozza meg döntését a lúgos doktorként elhíresült Bene Krisztián ügyében. A perbeszédek elhangzása után Bene az utolsó szó jogán tagadta, hogy ő öntötte le lúggal volt szeretője, Renner Erika nemi szervét.
– Kérem a bíróságot, hogy mentsen fel, mert nem én követtem el a bűncselekményt. A sértett és a társadalom érdeke is az, hogy megtalálják az igazi elkövetőt. Erika sosem nézte jó szemmel, amikor az időmet a gyerekeimmel töltöttem, ezért szakított velem. Minden kapcsolat lezárásához idő kell, én csak azért kerestem vele a későbbiekben a kapcsolatot, hogy felnőtt emberek módjára megbeszélhessünk egy-két dolgot egymással. De végül lezártam és egy új kapcsolatot találtam. Világ életemben értelmetlennek találtam a bosszút. Miért állok most mégis itt? Mert nem volt jobb ötlete a rendőrségnek - magyarázta a volt kórházigazgató.
Védője is azzal érvelt, hogy a rendőrség nem vizsgálta ki kellő alapossággal az esetet. A védelem nemcsak azt vitatja, hogy Bene az elkövető, hanem azt is, hogy Renner Erikának életveszélyes sérülései keletkeztek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.