Kövekkel dobálta a munkásokat egy 22 éves fiatal 

Kövekkel dobálta a munkásokat egy 22 éves fiatal 

kövek
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 16. 10:20
Bors

A Győri Rendőrkapitányság eljárást indított garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt egy 22 éves győri lakos ellen – közölte a rendőrség pénteken.

A rendelkezésre álló adatok szerint március 27-én 12 óra 15 perckor a gyanúsított Győrben, a Radnóti utcában egy építési területen szóváltásba került az ott dolgozókkal. Szidalmazta a munkásokat, majd kődarabokat dobált feléjük és végül dulakodott is egyikükkel.

A nyomozás adatai szerint a történteket egy ismeretlen férfi videóra rögzítette, azonban a rendőri intézkedés előtt távozott a helyszínről. A cselekmény tanújának felvétele, illetve az általa látottak elmondása elősegítené bűncselekmény körülményeinek tisztázását.

A Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy a videót készítő járókelő, illetve bárki, aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi út 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú" zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.