Aktuális

Hétfőn indul a Bors Milliós nyara

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.06.30.

Július 4-től július 29-ig tart a Bors leg­újabb nyereményjátéka a MILLIÓS NYÁR.

A hatmillió forint összértékű játékunknak most három fődíja is van: egyenként egy-egymillió forint készpénz. Emellett azonban rengeteg értékes nyeremény is várja szerencsés olvasóinkat. Nyerhet 50 ezer forint készpénzt, ebből 20 darab is van, de a nyeremények között talál sok nagy értékű vásárlási és kétszemélyes wellnessutalványt is. A Bors hétvége számát kivéve, mindennap a címoldalon talál egy matricát. Az ön feladata a következő. Kaparja le a matricát és ha alatta három egyforma szimbólumot talál, akkor ön a szerencsés nyertesek között tudhatja magát, és hogy mit nyert, azt a lap Játékoldalán találja meg. Ott ellenőrizheti, hogy az ön szimbólumaihoz melyik nyeremény tartozik. Fontos azonban, hogy még aznap este hét óráig hívja fel a Játékirodát és diktálja be először a matrica szélén található számokat, majd a lekapart felület alatti számsort, valamint a személyes adatait. Ahhoz, hogy hozzájusson a nyereményéhez, még egy feladat vár önre: a címoldalt, a matricával együtt, a nyerés napjától számított nyolc napon belül adja postára a Játékoldalunkon megtalálható címre, és írja rá, hogy NYERTES. Ha a lekapart matrica alatt nem egyforma mindhárom szimbólum, akkor ön aznap nem nyert. De ne adja fel, a következő nap már újra van esélye. Ne felejtse el mindennap megnézni, hogy mi van a matrica alatt. Érdemes. Olvassa a lapot, kaparjon és nyerjen.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715085612
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195743_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715085612
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715085612
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715085612
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715085612
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?