Halálkamion Parndorfnál - Tízen ülnek a vádlottak padján

Halálkamion Parndorfnál - Tízen ülnek a vádlottak padján

kamion
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 21. 08:54
Parndorf közelében 71-en meghaltak egy hűtőkocsiban, és egy nappal később a tragédia kis híján megismétlődött. A vádlottak pere szerdán, azaz ma kezdődik.
Kisalföld

2015. augusztus 27-én Ausztriában, a magyar határ közelében találtak rá arra a hűtőkocsira, amelyben hetvenegy menekült veszítette borzalmas körülmények között az életét.

A „halálkamionban„ lévők már magyarországi indulásuk után megfulladhattak, ugyanis a légmentesen záró ajtó miatt elfogyott a levegőjük.

A Kecskeméti Törvényszéken ma kezdődik az ügy tárgyalása. A monstreperben tízen ülnek a vádlottak padjára (a tizenegyedikről nem tudni, hol van), és összesen huszonhat vádpontban kell döntenie a bíróságnak. 
A vádirat szerint az embercsempészeket még a hetvenegy menekült kínhalálasem rémítette meg. Hiszen a „halálkamionként" emlegetett teherautó felfedezésének másnapján már újra egy olyan transzportot indítottak útnak, ami majdnem ugyanúgy végezte, mint az előző. Abba a kocsiba 67 migránst zsúfoltak be, de ők ki tudták rúgni a  raktér ajtaját, így életben maradtak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.