Aktuális

DNS-tesztnek hála tudta meg ki az apja, 31 évet várt rá

Bors

2017. június 20. kedd 19:00

“Eddig az életem úgy éltem, hogy soha nem volt mellettem, holott 20 percre laktunk egymástól” - írta egy 31 éves amerikai nő, Auntie Chass, aki a fejébe vette, megtudja ki az apja. Bár anyjától sokszor kérdezte ki az, a nő csak annyit mondott, egy “nagyon sötét bőrű férfi”. Amikor úgy döntött, a végére jár a történetnek, rendelt egy DNS-tesztet, és kiderült, európai vér is csörgedezik benne, amely teljesen ellentmondott annak, amit eddig gondolt az apjáról.

Az anyja nem volt hajlandó elárulni ki az édesapja, de a végén a nevét csak elmondta, de a kapott családnév nem vezetett sehova. Ekkor a nagynénjével dugta össze a fejét. Kiderült, a férfi családneve megváltozott, ezért nem találták meg, de a barátainak hála, kiderült az új név, így rá tudott keresni a Facebookon. “Életemben először láttam valakit, aki úgy néz ki mint én” - írta a nő a Twitteren. Miután összeszedte minden bátorságát, írt a férfinak, aki nagyon-nagyon boldog volt, hogy megtudta, van még egy lánya. 

Chass azt írta, mikor megtalálta az apját, végre egésznek érezte magát. Azt is megtudta, van egy féltestvére. Akik Twitteren végigkövették az egész kálváriát szinte kivétel nélkül sírva fakadtak, amikor posztolt egy képet az apjával közösen. Apa és lánya, azóta rendszeresen találkozik.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638807_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai képek a pusztító földrengés utáni mentésről - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11896_resized.jpg?avcount=1675770308
origo.hu

Egy fiatal férfivel összebújva fotózták Köllő Babettet - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15636002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megrázó őszinteséggel beszélt az öngyilkosságról a két fiát elveszítő Csuja Imre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15635901_auto_resized.jpg
vg.hu

Sírva kért segítséget Törökországnak a legendás kapus

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15636094_auto_resized.jpg
ripost.hu

Halott 15 éves fiúval a karjában sétált be egy pesti mentőállomásra egy anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15635471_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak kettőt kell aludni: szerdán nagyot zuhannak az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11897_resized.jpg?avcount=1675770308
origo.hu

Apró bugyiját feljebb húzva mutogatja magát Szandi lánya - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15635778_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ezért megéri bemenni az ALDI-ba! Ennek a tejterméknek csökken az ára mától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638787_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hosszú Katinka nincs olyan állapotban" - az Iron Ladyről beszélt a kapitány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15637617_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Azt pletykálják, ez az ismert tévés lehetett Kucsera Gábor szeretője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15638420_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vallott a magyar maffia oroszlánokkal élő sírásója: Ledarálták a gengeszterek könyvelőjének holttestét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/muUWEJ9jieMCOGoKkxaMNeGcbAlErcEuGsLiQeEHajc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA2M2ZkNjEyZjNmMDQzN2E4ZjQ4YmZiNzg2ZTZjMWJh.jpg
EU

A békét szorgalmazza és tűzszünetre tett javaslatot Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/QpCMvQgGKiyrWgLtx0oWIdjTSRIupQ2a_83YuZN4Nj8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyOTU4NWJjOTI1NzRjMzRiMWE0NGViYzdhNWRlZDAw.jpg
Jótékonyság

Több mint félmillió forintot gyűjtöttek az Újbudán megölt rendőr családjának