Aktuális

Nem vették észre, Ferenc súlyosan sérült – Betört koponyával küldtek haza a kórházból

Ny. A.

Létrehozva: 2017.05.15.

A nyugdíjas férfit durván megverte a szomszédja. A Szent Jánosban vizsgálták meg, de az orvos azt mondta, nincs ok arra, hogy benn tartsa. Két nappal később, egy rendelőintézetben született meg a helyes diagnózis.

Elképesztő esettel kereste meg a Borsot Havas Ferenc, akit április 24-én, hétfőn Pilisvörösváron úgy megvertek, hogy elrepedt a koponyája. A 66 éves férfit mentő szállította a fővárosi Szent János Kórházba.

– A párommal, Marikával a házban pakoltunk, amikor a szomszéd férfi ránk támadt. Fellökte a páromat, megütötte, majd amikor a segítségére siettem, nekem esett és verni kezdte a fejemet – emlékezett vissza Ferenc. Mária eközben riasztotta a 112-t, a rendőrök és a mentők is kiérkeztek a helyszínre, végül a férfit beszállították a Szent János Kórházba. Ferencet megvizsgálták, CT-vizsgálatot is végeztek. Az orvos azt állapította meg, hogy a nyugdíjas férfinak nem keletkezett olyan sérülése, amiért bent kellene tartani a kórházban. Vizsgálati lapjára azt írták, jegelje otthon sérüléseit, ha panasza van, menjen kontrollra.

– Két nappal később, szerdán hidegrázással keltem. Szédültem, támolyogtam, nagyon rosszul voltam – meséli Ferenc, aki a János kórházban tapasztaltak után úgy döntött, a Vörösvári úti Szent Margit Rendelőbe megy. Ott is megvizsgálták, a kétirányú koponyafelvételből kiderült, a nyugdíjas koponyája betört, és valószínűleg a mellkascsontja is eltört. Mivel a férfi területileg a János kórházhoz tartozik, kénytelen volt visszamenni, ahol a Szent Margit Rendelőben kelt ambuláns lapot látva azonnal befektették a traumatológiára.

Ferenc május elején hagyhatta el a kórházat, de panaszai továbbra sem múlnak. Fejét nehéznek érzi, sérült szemére nem lát, és a fején keletkezett duzzanatok sem múltak el. A Bors megkereste a Szent János Kórházat, ki a felelős a félrediagonalizálás miatt, de eddig nem válaszoltak.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: feljelentés- kiegészítés keretében vizsgálják az ügyet. Hozzátették, az elsődleges információk szerint Ferenc párja, Mariann könnyebben megsérült a bántalmazás következtében. Ferenc állapotáról nem közöltek semmit, lehet, hogy nem is tudnak róla.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714957217
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714957217
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák