Egyél, amennyit bírsz: két éve szalmonellás a négyéves kislány

Egyél, amennyit bírsz: két éve szalmonellás a négyéves kislány

ételmérgezés
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 14. 10:30
Bors

Hayley Barnes 2015 februárjában elvitte akkor kétéves kislányát, Scarlettet egy „egyél amennyit bírsz” típusú helyre Dél-Londonba. A ma már nem működő Babylon Inn indiai, kínai, közel-keleti és olasz fogásokat kínált, a kis Scarlett pedig 48 órával később gyomorfájdalommal, lázzal és hasmenéssel került kórházba. Az orvosok megállapították: szalomella-fertőzéstől szenved.

A betegség szövődménymentes esetekben 3-5 nap alatt lezajlik - Hayley azonban jogi lépéseket fontolgat az étterem tulajdonosai ellen, ugyanis kislánya két éve folyamatosan beteg - írja a brit Mirror.

„Én nem szoktam ilyen helyeken enni, de a nővérem már járt ott, így elmentünk egy ebédre. Scarlett kissé válogatós, így mindenből evett egy kicsikét” - emlékezett vissza a kislány anyukája. „Azóta is beteg. Képtelen tartani a székletét de fél vécére menni és még mindig nagyon fáj a hasa. Két éve már, és mi még mindig orvosokhoz járunk.”

Az étterem egyébként 2015-ben - Hayley és Scarlett látogatása után - komoly élelmiszerhigiéniai botrány közepén találta magát. A vizsgálatok során számos szabálytalanságra derült fény, a tulajdonosok pedig a bíróságon találták magukat - ez a tárgyalás azonban a kis Scarlett kétéves betegségétől független volt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.