Veronai katasztrófa: alvászavarral kezelték a busz sofőrjét

Veronai katasztrófa: alvászavarral kezelték a busz sofőrjét

kártérítés
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 29. 05:00
<p>Kiborultak a gyászoló szülők a hír hallatán: Habár a férfi érvényes üzemorvosi engedéllyel vezetett, a meghalt gyerekek hozzátartozói nem értik, miért osztották be ilyen hosszú, fáradságos útra.</p>
Döbörhegyi Anna

Alkut akart kötni

Az alvászavar ténye egy egyeztető beszélgetés során, lényegében véletlenül derült ki.

– Körülbelül három héttel ezelőtt, a Szinyei Merse Gimnáziumban találkoztunk mi, szülők, a buszt és a sofőröket biztosító cég ve­zetőjével, Czakó Tiborral. Az apropó az volt, hogy a férfi akkor azt kérte, alkossunk perközösséget, és pereljük be együttesen az olasz autópálya-kezelőt, mert úgy gondolja, a korlát okozta a tragikus végeredményt – mondta kollégánknak a neve el­hallgatását kérő jelenlévő.

Kezelték, de vezetett

A megbeszélés egy másik résztvevője, Szendrei Mónika, aki lányát, Esztert vesztette el, így folytatta:

– Ebbe azonban nem va­gyunk hajlandók belemenni, mert más a véleményünk. Főleg  miután ott, a helyszínen megjelent szülők és körülbelül hat-hét ügyvéd előtt elhangzott Czakó úr szájából, hogy a sofőrt korábban alvászavarral kezelték, és neki tudomása is volt erről. Ám mégis megkapta a vezetéshez szükséges orvosi papírokat. Kérdem én, még ha egészségileg rendben is volt a sofőr, munkaadója miért engedte őt ilyen hosszú útra, tudván, hogy mi a baja? Miért? – fakadt ki a Borsnak az édesanya, aki felháborítónak tartja, hogy a busztársaság vezetője még mindig nem írta alá a hozzájárulását ahhoz, hogy az olasz jogrendszer alapján állapítsák meg a családok kártérítését.

Kinek lenne jó ez?

Ahogyan azt megírtuk, utóbbival a családok jobban járnának, mert a magyar jogrendszer szerint 4-8 millió forintot kapnának, az olasz alapján viszont 50-120 milliót. Ám a megállapodás a fuvarozó cégre nézve kedvezőtlen lenne, mert a megállapított körülbelül 1,5 milliárdos keretösszeg fölötti károkat a kft.-nek kellene megfizetnie.

– A családtagjainkat nem hozza már vissza semmi. Életek mentek tönkre, vannak, akik nem tudnak azóta dolgozni, pénzt keresni. Több mint két hónap telt el a baleset óta, és még mindig nincsenek meg a felelősök. Szomorú és érthetetlen – sóhajtott Szendrei Mó­nika.

Az asszony ügyvédje, dr. Si­pos Balázs Tihamér is jelen volt az említett találkozón. A Borsnak elmondta, ő is megtesz mindent azért, hogy a családok az olasz jogrendszer szerint kapjanak kártérítést. 

Kialvatlanná válhat

Az alvási apnoe szindróma, azaz légzéskimaradás a leggyakoribb alvásfüggő légzészavar, amely a garat alvás alatti ismételt elzáródása következtében alakul ki.

Ha óránként öt-tíz alkalomnál többször észleljük a legalább tíz másodpercig tartó légzéskimaradásokat, már betegségről beszélhetünk. Tünetei lehetnek: a kialvatlanság, a napközbeni fokozott aluszékonyság és a koncentráció zavara.

– Felháborítónak tartom, hogy 4–6 millió forint közötti sérelemdíjjal kívánja a biztosító az okozott sérelmet kompenzálni. Ez egy tizenhárom éve uniós tagállam esetében méltánytalan – mondta el az ügyvéd. Czakó Tibor, a buszt üzemeltető társaság vezetője a Borsnak megerősítette: kezelés alatt állt a sofőr alvási apnoe szindróma miatt (lásd keretes írásunk).

– Szakorvosi és üzemorvosi engedélye is volt, jól érezte magát. Volt egy készüléke, amit magával kellett vinnie. Mindenkinek kell ilyen, akinél ilyen betegséget diagnosztizálnak. Ez a készülék segít az éjszakai szabályos légzésben, hogy kipihent legyen – mondta a buszos cég vezetője. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.