Répával akarták nővé változtatni Hitlert

Répával akarták nővé változtatni Hitlert

PUBLIKÁLÁS: 2017. január 05. 11:30
Ny. A.

Csaknem harminc merényletet kíséreltek meg Adolf Hitler ellen 1933-as hatalomra jutásától, de a legmeghökkentőbb módon az amerikai titkos-szolgálat, a CIA elődje próbálta „hatástalanítani”. Az OSS női hormonnal, ösztrogénnel beoltott répával akarta nővé változtatni a náci diktátort – írta az Index Ma is tanultam valamit! rovata. Az elképzelés szerint a női hormonok hatására a Führerben alábbhagyott volna az agresszivitás, és sokat vesztett volna karizmatikus-hipnotikus előadói képességeiből is.

A háborús hírszerzési hivatal 1942-es tanulmánya szerint Hitler genetikailag aránylag közel állt a férfiakat a nőktől elválasztó vonalhoz. Emiatt tervelték ki, hogy ösztrogén túladagolásával kihullatják a bajszát, mellet növesztenek rá és elvékonyítják a hangját, hogy minél jobban hasonlítson Bécsben élő húgára, Paulára. A testi változások megzavarták volna őt és a német vezetést is.

A diktátor rengeteg répát evett, utolsó éveire vegetáriánus  is lett. De mivel rettegett, hogy megmérgezik, előkóstolókat al­kalmazott.

Az ösztrogén ebből a szempontból is jónak tűnt, hiszen íztelen és szagtalan. A kulcsfigura Hitler kertésze volt, az ő feladata lett volna, hogy beinjekciózza a répába a hormont. A terv dugába dőlt, s máig nem tudni, miért. Lehet, hogy szabotálta a dolgot, csak zsebre tette a pénzt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.