Újabb kegyetlen "városi játék" ütötte fel a fejét, ezúttal Németországban: egy láthatóan ittas fiatalemberekből álló csoport késő este a berlini metróban hazafelé tartó nőt szemelt ki. Egyikük sörözve, cigarettázva sétált az áldozat mögé, és amikor a nő már a lépcsőn járt, egyszer csak hátbarúgta. Nem finomkodott, szabályosan eltaszította, hogy a szerencsétlen nő biztosan előre zuhanjon. A 26 éves áldozat az arcára esett – írja a Daily Mail.
Mindezt persze rögzítették a térfigyelő kamerák is. A nyolc lépcsőfokot zuhanó nőt a támadó és a társai is otthagyják. Egyikük mintha odamenne, ám pusztán egy elhagyott sörösdobozért hajol le, aztán ő is elsétál. A nő láthatóan nem érti a történteket, a lépcső aljáról néz szembe a sörösdobozért lehajoló bandataggal.
Járókelők siettek végül oda hozzá segíteni. Az áldozatot kórházba kellett vinni, a támadókat körözi a rendőrség.
A tengerentúlon néhány éve kezdett terjedni a knockout game nevű őrület, melynek halálos áldozata is volt. A „játéknak” az a lényege, hogy a kiütésre vállalkozó személy találomra kiválaszt magának egy utcán sétáló célpontot, majd se szó, se beszéd teljes erőből az arcába vág. A brutális divat 2012 óta hódít, azóta hét halálesetet írnak a kiütős fiatalok számlájára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.