Vajna csatornái és a zombik is maradnak a Telekomnál

Vajna csatornái és a zombik is maradnak a Telekomnál

Walking Dead
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 12. 15:30
<p>A kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt – így lehet jellemezni a Telekom döntését, vagyis azt, hogy Vajna csatornái mellett a Fox adói is elérhetőek maradnak a kábelszolgáltató kínálatában.</p>
Bors

Szinte felrobbant az internet, és megállás nélkül égtek a Telekom vonalai, amikor pár nappal ezelőtt kiderült: a jövő év elejétől az előfizetők nem nézhetik tovább a Fox, a Nat Geo és a Nat Geo Wild csatornákat, helyüket Andy Vajna tévéjének, a TV2-nek az új kábeltévéi foglalják el. A nézőknek ugyanis meg kellett volna barátkozniuk a gondolattal, hogy az ismeretterjesztő műsorok és az elképesztő népszerűségnek örvendő The Walking Dead című sorozat hetedik évada helyett többek között az Isaura, a Kiwi és a Spíler Tv műsorait kapják. Az előfizetők azonban nem voltak hajlandóak erre, és hangot adtak nemtetszésüknek: visszakövetelték a közkedvelt csatornákat. Jól tették, mert elérték, amit akartak.

Még a Telekom Facebook-oldalára is özönlöttek a dühös, szomorú és csalódott nézők üzenetei. A szolgáltató engedett a nyomásnak, szinte azonnal tárgyalni kezdett a Fox Networks Grouppal, aminek az lett az eredménye, hogy marad minden a régiben, pontosabban csak kibővül a kínálat Vajna csatornáival.

„A jelenlegi változás annyi, hogy ügyfeleink érdekében, véleményüket figyelembe véve a Fox három csatornája mégis elérhető lesz a Telekom kínálatában 2017 januárjától. Nincs összefüggés (ahogyan ezt már korábban is jeleztük) a Fox-csatornák és a TV2-csatornák kínálatunkban való szerepeltetése között” – adott választ a Bors kérdéseire a Magyar Telekom Kommunikációs Igazgatósága. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.