Még akkor sem tudott a vágyain uralkodni a mentős, amikor a mentőautó vezette

Még akkor sem tudott a vágyain uralkodni a mentős, amikor a mentőautó vezette

szexuális zaklatás
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 06. 19:00
Bors

Egy skót mentőápolót azzal gyanúsítanak, hogy kollégáit szexuálisan zaklatta, még akkor is, amikor éppen a rohamkocsival valakihez kiszálltak. A bíróságon a 31 éves David Lee-t úgy írták le, mint „egy kiskutya, ami mindig figyelmet követel magának” – írta Mirror. Összesen 15 rendbeli szexuális bántalmazással vádolják, amiket öt kollégája ellen követett el 2013 és 2015 között.

Lee tagadja a vádakat, és azt álltja, kollégái beleegyezésével történt minden.

Az egyik áldozat állítja, Lee megfogta egyszer a kezét, és odarakta az ágyékához, amikor a nő éppen a mentőautót vezette egy esethez sietve. A visszaútón pedig maszturbált Lee a mentőkocsi hátuljában.

Egy 26 éves gyakornokot tavaly nyáron osztottak be a férfi mellé. A nő szerint pár műszak után a férfi viselkedése megváltozott, elkezdett vele kacérkodni.

„Egyszer erekciója volt, amikor vezetett. Arra kért, hogy fogjam meg neki, és azt ígérte, hogy utána békén hagy. Aztán kivette a péniszét a nadrágjából. Egyből elkezdtem nevetni, nem hittem el, hogy csak úgy elővette.”

Még ugyanekkor, amikor kiszálltak a betegük házánál, a nő hátrament a csomagjaiért, amikor a férfi rátámadt. „Mögém állt, megfogta a ruháimon keresztül a mellem, és a péniszét a fenekemhez dörzsölte.

Lee ügyvédje azzal védekezett, hogy Lee-vel flörtöltek kollégái, a szexuális elemek pedig meg sem történtek. Erre utal szerinte, hogy addig nem is szóltak a feletteseiknek, míg egyikőjüktől nem hallottak ilyesmit.

A nő szerint „ez teljes egészében hazugság”, csak nem mert velő előhozakodni mostanáig.

A férfi pere a napokban folytatódik tovább.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.