Aktuális

Gyorsétkezdéből indulhatott a gödöllői gyerekeket megfertőző Hepatitis

Bors

Létrehozva: 2016.10.25.

Több gödöllői kisgyerek is hasonló tünetekkel, lázzal, pokoli hasfájással és véres vizelettel került kórházba az elmúlt hónapokban. Gyorsan világos lett, a májat megtámadó hepatitis A vírus fertőzte meg őket – írja a Blikk. Ez a betegség főként széklet útján, esetleg nyállal terjed.

A vírus több iskolában is megjelent, közös pontként a gyerekek életében egy helyi gíroszosra gyanakodnak, az egyik iskola meg is nevezte a gyorsétkezdét a közleményében. 

Vörös József, gödöllői tiszti főorvos a lapnak adott nyilatkozatában nem volt ennyire határozott a betegség forrását illetően: 

– A 19 betegből 17-en kerültek kórházba. Felmerült a lehetősége, hogy egy bizonyos egységből eredeztethetőek a betegségek, bár tény, hogy a betegek közül heten nem jártak a büfében – mondta. 

Az iskolákban megtették a kellő intézkedéseket, fertőtlenítették az iskolákat és megszervezték a gyerekek osztálytársainak oltását is.

Egy testvérpár anyukája így számolt be a történtekről:

– Hirtelen belázasodtak a gyerekek. Egy nap szünet után erős hasfájásuk lett, olyannyira, hogy a kilencéves fiammal kórházba kellett mennünk. Ekkor már majdnem teljesen barna volt a vizelete. Kiderítették, hogy hepatitis A fertőzése van. Közben a kislányomat is kivizsgálták, és befektették a fiam mellé, mindkét szeme fehérje citromsárgán világított.

A lap értesülései szerint a hatóság bezáratta a gyanús üzletet, ahol felújítással magyarázták a helyzetet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714972811
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714972811
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák