A Telekomra hivatkozva telefonált egy szélhámos. Kollégánkat is szerette volna csőbe húzni, de mivel ez nem sikerült neki, káromkodva lecsapta a telefont. Nem árt az óvatosság!
Mindig lesznek hiszékeny emberek. Ezt használja ki az a csaló is, aki egyik kollégánkat is megtalálta telefonon:
– Halló! Németh Zoltán vagyok, és a Telekom nevében beszélek. – Mit óhajt? – Volt egy sorsolásunk a régi ügyfelek között, és bár a FIAT Puntót ezúttal nem nyerte meg, 125 ezer forint az öné. – Ez szuper! Mit kell tennem? – Fél óra múlva újra hívom, addig menjen le egy bankautomatához! – Rendben.
Természetesen kollégánk egyből tudta, hogy át akarják verni, de kíváncsi volt, jelentkezik-e ismét a férfi. Harminc perc elteltével újra csengett a mobilja:
– Halló! Németh Zoltán vagyok. Ott van az automatánál? – Igen! – Keresse meg a Telefonegyenleg-feltöltés menüpontot!… Halló! Ott van még? Csinálja?
Miután munkatársunk erre már nem válaszolt semmit, így zárt: – A rák egye ki a tested! – ezután lecsapta a telefont.
Megkerestük a Telekom Kommunikációs Igazgatóságát, hogy tudnak-e a dologról, illetve mennyire gyakori, hogy visszaélnek a cég nevével. Közölték: továbbra is sok az olyan eset, amikor mobilszolgáltatók ügyfeleit ismeretlenek különböző indokokkal – például nyeremény ígéretével – megkeresik telefonon. Bankkártyaadatok bediktálását vagy egy másik telefonszám egyenlegének feltöltését kérik. A hívás során sokszor hivatkoznak magára a mobilszolgáltatóra, sőt a cég vezetőjeként mutatkoznak be.
A Telekom kéri ügyfeleit, hogy érvényes bankkártyájuk adatait soha, semmilyen okból másnak – főként ismeretlennek – ne adják ki. És ne is töltsék fel elektronikusan idegenek által megadott telefonszám kártyás egyenlegét, bármit is ígérjenek érte!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.