Erotikus vándorcirkuszban hegedülnek a magyar ikerlányok

Erotikus vándorcirkuszban hegedülnek a magyar ikerlányok

osztrák
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 04. 11:30
A magyar ikerlányok, Angelika és Esztella nagy közönségkedvencnek számít Ausztriában, ahol egy különleges cirkuszban lépnek fel.
Huszti Zoltán

Ha mindenkinek lenne egy ikertestvére, nem lennének magányos emberek. Ez Sándor Angelika véleménye, akinek a másik felével, Esztellával a napokban volt a premierje hegedűművészként egy osztrák erotikus cirkuszban. 

- Az általános iskolában az első padban ültünk, és a padon kint volt a nevünk, hogy a tanárok ne keverjenek minket össze – mesélte Angelika a Borsnak. – Pedig annak ellenére, hogy úgy hasonlítottunk egymásra, mint két tojás, én balkezes, ő pedig jobbkezes. És mégis, amikor huszonkét éve, tízévesen a szüleink beírattak minket a zeneiskolába hegedülni, mindketten ugyanúgy fogtuk meg a hangszert. Szerettek minket felléptetni, mert ha egy aranyos ikerpár a színpadon kettős hegedűversenyt játszott, az eleve sikert ígért – emlékezett Angi.

husztiEgyetemi tanulmányaik ugyan elszakították őket, de mindennap beszéltek, és a hétvégeken találkoztak is. Négy évvel ezelőtt tért vissza az életükbe a közös hegedülés. Régi slágereket kezdtek feldolgozni, és visszatértek a színpadra. 

– A nagy fordulat két hónapja jött az életünkbe. Meghívtak minket egy utazó erotikus cirkuszba, és beváltunk. Félreértés ne essék, ez nem pornószínház. Komoly artistaprodukciók vannak benne, de a jelmezek nem a szokványos artistajelmezek, hanem inkább a burleszk vagy a Moulin Rouge ledér kosztümjeire emlékeztetnek.

Balettkoreográfiát is megtanultunk, és ez a hegedűs produkciónkkal igazi kuriózum. Három hónapig az osztrák CIRQUE EROTIQUE de l’ Amour-ban lépünk fel, de belvárosi szórakozóhelyek is felfigyeltek már ránk, úgyhogy biztosan lesz folytatás – mondta Angelika.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.