Hihetetlen! 80 méteres épület építenek – fából!

Hihetetlen! 80 méteres épület építenek – fából!

ház
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 28. 13:00
<p>A 18 szintes torony rekordgyorsasággal épül, kollégiumnak ad majd helyet.</p>
Bors

A vancouver-i University of British Columbia vezetői gondoltak egyet, s úgy döntöttek, ideje új kollégiumot építeniük a hallgatóik számára. Az ötlet azonban igencsak egyedülálló, ugyanis a közel 20 szintes toronyház nagyrészt fából van.

Természetesen az alap, valamint a lépcső- és liftházak betonból készültek el, s a terhelés is ezeken lesz. A kollégium egyébként hihetetlen gyorsasággal épül, a mérnökök 66 nap alatt már el is érték az épület legmagasabb pontját, az 53 métert.

A kétkedők leginkább amiatt aggódnak, nem fokozottan tűzveszélyes-e egy ehhez hasonló szerkezet? A tervezők persze számoltak ezzel, a fapanelek lamináltak, igen ellenállóak, a menekülőútvonalak pedig szándékosan nem fából készültek. A tervezőiroda egyik vezetője, Russell Acton ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a fák az erdőtüzek során sem dőlnek ki. Az égés során ugyanis olyan szénréteg keletkezik a törzseken, amely nem engedi be az oxigént, így a fa nem tud teljesen elégni. De a fa mellett szól az is, hogy sokkal földrengés-biztosabb anyag mint például a jóval merevebb beton.

Ha az építkezés az előírt ütemben halad, akkor az egyetem hallgatói leghamarabb jövő tavasszal költözhetnek majd be a fatoronyba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.