Saját testvére gyilkolta meg az internetes sztárt

Saját testvére gyilkolta meg az internetes sztárt

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 16. 17:00
<p>A nőt gyakran nevezték országa Kim Kardashianjének.</p>
Bors

A rendőrség feltételezése szerint saját fiútestvére ölte meg a 26 éves Qandell Balochot Pakisztánban. A lány attól vált hírességgé, hogy a közösségi oldalakra rengeteg képet és videót töltöttek fel magáról, ami jelentősen megosztotta a társadalmat. A felvételeke ugyanis úgy viselkedett, olyanokat mondott, amelyek nem igazán feleltek meg az iszlám tanításának.

A nő halálakor a testvére is otthon volt, nem sokkal korábban vitáztak, ezért gondolják, hogy ő volt, ő fojtotta meg. Becsületgyilkosság volt.

A szülők állítják, a pénteken megfojtott lányra csak szombaton találtak rá. A szülőket le is tartóztatták, a fiútestvért nem, egyelőre nem találják. 

A nő egyébként pont azért költözött el korábban egyik tartományból a másikba, mert nagyon sok fenyegetést kapott. Három hete pedig a belügyminisztertől és egy másik magas rangú hivatalnoktól kérte, hogy kaphasson komolyabb védelmet, de mindketten elutasították a nő kérelmét.

Pakisztánban elég gyakoriak a becsületgyilkosságok, több százan halnak meg évente, gyilkosaikat azonban felmentik, ha a család megbocsát nekik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.