Rasszista kijelentése miatt kér bocsánatot Gór Nagy Mária

Rasszista kijelentése miatt kér bocsánatot Gór Nagy Mária

terrorizmus
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 05. 19:15
Tudja, hogy félreérthetően fogalmazott.
A. T.

Váratlan fordulatot hozott Gór Nagy Mária kedd reggeli, a Mokkában adott nyilatkozata. A színésznő a törökországi nyaralásáról mesélt a TV2 műsorában, s főként arról, hogy a visszautazása előtt ellopták a pénzét és az iratait (ld. keretes írásunkat!). Szó esett arról is, hogy alig néhány nappal a hazaérkezése után rázta meg a világot az isztambuli terrortámadás. Ekkor Mária hirtelen felcsattant.

– Nem vagyok rasszista, de gyűlölöm az arabokat!

– Jaj, istenem! – reagált Demcsák Zsuzsa, s egy pillanatra megfagyott a levegő a stúdióban, majd a szintén feszengő Szebeni István igyekezett menteni a menthetőt. 

– Szerintem ne általánosítsunk! – majd igyekezett gyorsan másra terelni a szót. A színésznő azonban folytatta.

– A várban lakom, látom, ahogy a Hiltonba vonul be az arab, a feleség meg viszi a csomagot.

Szebeniék erre már nem reagáltak, hanem a török rendőrség segítőkészségéről kezdték faggatni a riportalanyt. 

Gór Nagy Mária szelet vetett és vihart aratott a nyilvános kirohanással: keden délelőtt nem akadt hírportál, amely be ne számolt volna a rasszista kijelentésről. Pedig a színésznő, ha bizonytalanul is, de már a műsorban is próbált visszakozni: valójában a vallási fanatikusokat, az iszlám nevében gyilkolókat gyűlöli. A Borsnak nyilatkozva tiszta vizet öntött a pohárba.

Kifosztották és leszbikusnak nézték

Gór Nagy Mária minden iratát és pénzét ellopták a külföldi nyaralásán.

– Az útlevelem, a pénztárcám, a telefonom, a fényképezőgépem, a lakáskulcsom eltűnt, és csak másnap vettem észre, amikor az útlevelemet kerestem – mondta a Borsnak a színésznő, akinek barátnője vásárolt repülőjegyet, hogy a rendőrségtől kapott jegyzőkönyvvel el­u­taz­hasson az isztambuli ma­gyar követségre, ahol meg­kapta ideiglenes útlevelét.

Amúgy igyekszik csak a szépre emlékezni. – Csodás nyaralás volt, tele humorral. A barátnőmet és engem leszbikus párnak néztek a hotelben. Egy szobában aludtuk, és a szobalány az ágyunkat rózsaszirommal szórta be, a törölközőnket szív alakúra hajtogatta…

– Tudom, hogy félreérthetően fogalmaztam, de szinte sokkolt az isztambuli terrortámadás híre, mindaz, ami Törökországban történt, mivel néhány nappal korábban még én is ott voltam. Valójában az arab terroristákra gondoltam, a bűnözőket utálom, nem az arabokat. Olyannyira nem, hogy az egyik legjobb barátnőm arab: Moukhart Lucia. A divattervező Fatimával nagyon jó viszonyban vagyok, és a tanodámba is jár egy arab lány, aki mindnyájunk kedvence. Mélységesen sajnálom, ha a félreérthető nyilatkozatommal va­lakiket megbántottam, bocsánatot kérek! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.