Idős házaspárt fosztott ki két csaló Debrecenben

Idős házaspárt fosztott ki két csaló Debrecenben

kifosztották
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 13. 11:34
Egy felnőtt- és egy fiatalkorú román férfi jól menő vállalkozónak adta ki magát, így fosztották ki az idős párt.
Bors

A két férfi felső kategóriás autóval járva a várost, február 15-én megállított egy 83 éves gyalogosan közlekedő nyugdíjast és beszélgetni kezdtek vele – derül ki a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleményéből.

A bácsinak felajánlották, hogy hazaviszik a közeli településre, ott pedig átadják neki a körülbelül 1 millió forintot érő műszaki cikkeket, amelyek állításuk szerint kiállítási darabok voltak és nem kívánják magukkal vinni Törökországba.

A két férfi a bácsi otthonába érve elnyerte a sértett 80 éves feleségének a bizalmát is, majd úgy irányították a beszélgetést, hogy az idős házaspár elárulja, hol tartja értékeit. Később, elterelve a pár figyelmét, kézpénzt és ékszereket loptak el 150 000 forint értékben.

Az eljárás során az elkövetők visszafizették, a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottak ellen 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő kifosztás bűntette miatt emelt vádat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.