Sajnálkozik a gyereket és nagymamát halálra gázoló férfi

Sajnálkozik a gyereket és nagymamát halálra gázoló férfi

kamionos
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 27. 14:43
Megkezdődött annak a lengyel kamionsofőrnek a pere, aki tavaly szeptemberben halálra gázolt egy babakocsiban ülő 17 hónapos kislányt és nagymamáját Tiszaújvárosban.
MTI

A baleset egy kijelölt gyalogátkelőhelyen történt, mindkét áldozat a helyszínen meghalt. Az esetet túlélő anya könnyeivel küszködött meghallgatása során. Elmondta: bevásárolni indultak a közeli áruházba, a zebrán áthaladásukat semmi nem akadályozta, bár messzebbről egy lassan haladó kamion közeledett. Már az úttest felén áthaladtak, amikor a pótkocsis teherautó odaért. Ő - mivel egy méterrel anyja és kislánya előtt haladt - még át tudott ugrani az előtte mintegy egy méterre lévő járdára, hátrafordulva látta meg, mi történt, és "üvöltött fel" kétségbeesetten. 

A kamionsofőr együttérzését fejezte ki a családnak, és elismerte felelősségét. Ugyanakkor arra nem tudott magyarázatot adni, miképp történhetett a baleset. Hozzátette, hogy ha látta volna a gyalogosokat, természetesen megállt volna, és megjegyezve: azóta is számtalanszor lepergett előtte az eset, de továbbra sem emlékszik arra, hogy gyalogost a baleset előtt látott volna.

A tárgyalás ősszel folytatódik a Tiszaújvárosi Járásbíróságon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.