Pengével vágták át Angyal torkát

Pengével vágták át Angyal torkát

kegyetlenség
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 23. 11:30
Megdöbbentő brutalitással okozták majdnem a vesztét egy ártatlan kiskutyának Mezőkövesden. Először rugdosni kezdték Angyalt, majd egy pengével vagdosták a torkát.
H. Z.

Egy család szólt önkéntesünknek, hogy eltűnt a kutyájuk. Ezt követőn jutott tudomásunkra, hogy gyerekek rugdossák az utcában ezt a kutyust. Az állítólagos tulajdonos jelezte ezt felénk – mondta a Borsnak Molnár Zsanett, a Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A kutyust kórházba kellett vinni, ahol összevarrták, ellátták a sebét, majd injekciókat is kapott. Ezután az alapítvány egyik önkéntese vállalta, hogy több mint húsz mentett kutya mellé befogadja szobájába ezt az édes állatot, akit Angyalnak neveztek el. Időközben sikerült egy olyan családot is találni, amely befogadta Angyalt.

Molnár Zsanett arra a kérdésünkre, hogy tettek-e az ügyben feljelentést, a következőket mondta:
– Nem tettünk, mert teljesen felesleges. Legalább 25-ször végigjátszottam már ezt, és a rendőrség mindegyik esetben lezárta a nyomozást a felelősök megbüntetése nélkül. Ez a helyzet – mondta Molnár Zsanett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.