Aktuális

Imádják az USA-ban Rolandot, a fegyverneki rappert

BLN

Létrehozva: 2016.05.20.

Kölyökként a reggeli kajapénzből spórolt a zenélésre, ma már egy denveri rádió játssza Böheim Roland magyar nyelvű dalát.

– Először fel sem akartam tölteni a dalt, erre jön egy levél az amerikai rádiótól, hogy nagyon tetszik nekik, és szeretnék játszani. Most is hihetetlen – tér magához lassan a 21 éves fegyverneki srác. Bö­heim Roland egy fájdalmas szakítást énekelt meg a Sajnálom című dalban, ezért is hezitált, feltegye-e a videómegosztóra. De jól döntött. És már újabb számokat is küldött nekik. Pedig itthon még alig ismerik a Gun művésznéven futó rappert.

– Talán ottani magyarok hívták fel a figyelmet a dalra. A többi klipemhez képest kevésbé nézett, de az emberek nagyon szeretik – mondja Roland, aki eddig hat klipet készített.

20-30 ezres nézettségeket produkál, a Sajnálom még csak kilenc­ezernél tart. Roland évekig a szülei előtt is titkolta, hogy zenét csinál.

– Ahogy bejöttek, rögtön bezártam a zeneszerkesztőt. Minden számot sunyiban készítettem. A reggeli kajapénzemből kezdtem gyűjtögetni stúdióbérletre, 5-6 éve csinálom komolyabban. 
Azóta persze már anyuék is tudják, és mindenben támogatnak – magyarázza Roland, akit harmadikosan még mulatós zenével lépett fel, de később beütött nála a rapzene, Eminem és 50 Cent dalai.

– Minden a szívemből jön. Ami megtörténik, leírom. Engem ez nyugtat, semmi mással nem tudom lekötni magam – mondja a fiatal, akinek népszerű magyar rapperek gratuláltak, Essemm és Mr. Busta is. És persze a szerelem is újra rátalált. Fegyverneken imádják, a polgármester nemrég felkérte, készítené el a városka himnuszát is.

– Hamarosan kész az új zeném is, és ha a Sajnálom bejött Amerikának, ez tripla annyira be fog – ígéri a rapper, aki már dolgozik angol nyelvű számokon is.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei