Szilvia: megcsókolt a férjem, majd rögtön megszúrt

élettárs
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 01. 09:00
A féltékeny férfi tizenháromszor mártotta bele kését párjába.
Munkatársunktól

Egy centin múlott a 32 éves Szilvia élete, akit féltékeny párja, az 58 éves P. G. tizenháromszor szúrt meg húsvét­hétfőn. Az őrjöngő férfit a helyszínen elfogták, az asszony meztelenül, csurom véresen menekült előle az utcára. A nőt a gyors orvosi beavatkozás mentette meg, vékonybél-, rekeszizom-, máj- és mellkassérülései voltak, a kés hegye egy centire állt meg az ütőértől. Szilvia kórházi ágyán idézte fel élete legszörnyűbb pillanatait.

– A kapcsolatunk nem volt hosszú, nyolc hónapja kezdődött, de én már többször abba akartam hagyni. A feleségét és a beteg fiát több éve ismerem, ugyanabban a házban laknak, mint én. Megkértek, hogy járjak le hozzájuk és vigyázzak a most 25 éves, beteg gyermekükre. Így kerültünk közel egymáshoz. Még egyszer, utoljára találkozni akart velem. Levetkőztetett, majd búcsúzóul meg akart puszilni, ez volt a szokása. A kés már elő volt készítve. Amikor megláttam, azt gondoltam, nekem befellegzett. Rögtön a mellemet kezdte el szurkálni, nem tudtam menekülni. Azt mondta, neki már úgyis mindegy. Kértem, hogy hívjon orvost, de nem érdekelte – mondta a Kisalföldnek Szilvia.

Végül a nő ki tudott menekülni az utcára, ahol beugrott egy parkoló Mercedesbe, amelyben egy pár ült. Ők hívtak mentőt. Szilvia ezután elvesztette az eszméletét. A kórházban azóta rémálmok gyötrik.

– Meg akart ölni. Volt pillanat, amikor azt hittem, sikerül neki – csuklik el Szilvia hangja, ám amikor szóba kerül, hogy meg tudna-e bocsátani volt szeretőjének, vonásai megkeményednek.

– Nem fogok megbocsátani neki, hiába kérné ő vagy a felesége.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.