Egy család nyolc tagját gyilkolták le Amerikában

mészárlás
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 23. 13:35
Két brutális gyilkosságsorozat volt péntek éjszaka Amerikában. Egy család nyolc tagjával végeztek fegyveresek Ohióban, Georgia állam északkeleti részén pedig öt ember lőttek le – írja az MTI.
Bors/MTI

Három embert Appling faluban lőttek le. Közülük kettő azonnal meghalt, a harmadik a kórházba szállítása után. Két másik embert egy másik közeli faluban lőttek agyon. Egyelőre nem tudni, kik az áldozatok.

Columbia megye rendőrkapitányságának egyik tisztségviselője azt mondta: azt gyanítják, ugyanaz a fegyveres gyilkot most is, akit már köröznek. A rendőrség később közölte, hogy megtalálták a feltételezett elkövető holttestét, aki a jelek szerint öngyilkos lett.

Az ohioi mészárlást csak három gyerek, köztük egy négynapos csecsemő élte túl. A család többi nyolc tagját, köztük egy 16 éves fiút kegyetlenül meggyilkoltak az ámokfutók, akik még jelenleg is szökésben vannak. A tettes vagy tettesen nagyon veszélyesek – hívta fel a figyelmet Mike DeWine ohiói igazságügy-miniszter.

A véres gyilkosságokat négy lakóházban követték el Pike megyében. Több áldozatra az ágyában találtak rá holtan, valószínűleg álmukban ölték meg őket. Mindegyik áldozat ugyanahhoz a családhoz tartozott, és mindegyiküket fejbe lőtték. Egy agyonlőtt anya mellett ott volt a négynapos csecsemője, ő sértetlen maradt. Életben maradt két további gyerek is, egy hathónapos és egy hároméves.

A tettesekről és indítékukról egyelőre nem tud semmit a rendőrség. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.