Kellemetlen: két apától vannak az ikrei

kellemetlen
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 09. 22:00
DNS-teszt bizonyítja: egy asszony gyermekei közül csak az egyiknek a férj az apja - annak ellenére, hogy a picik ikrek!
Bors

A most kétéves gyerkőcök szüleit a barátok bátorították, hogy végeztessenek el egy DNS-tesztet: az ikrek ugyanis gyanúsan különböztek egymástól. Egyikőjüknek ugyanis sűrű, hullámos haja volt, míg a másik hajkoronája vékony szálú és egyenes. Kiderült, hogy a gyanú nem épp alaptalan. A DNS-vizsgálatok alapján kimondható, hogy a picik különböző apától származnak, anyjuk azonban azonos. Ez utóbbi azért fontos, mert így kizárható, hogy anno az szülészeten cserélték volna össze az újszülötteket - írja a Mirror.

A vietnami párt valósággal sokkolta a hír - arról azonban már nem szól a fáma, mit szólt a férj szeretett felesége szokatlan módon kiderült hűtlenségéhez. Erről van szó ugyanis: noha rendkívül ritka nem csak Vietnamban, de az egész világon, hogy egy nő egyszerre két férfitól essen teherbe, ám nem elképzelhetetlen, ugyanis míg a petesejt élettartama 12-48 óra, addig a spermiumok 4-5 napig is életképesek a női testen belül. Ez utóbbi időtartam alatt kellett mindkét aktusnak bekövetkeznie - ennek ellenére a szakemberek szerint nagyobb esélye van az embernek a lottóötösre, mint arra, hogy két férfitól essen egyszerre teherbe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.