Feri meghalt, mert nem volt gyógyszer a műtőben

kartörés
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 09. 04:30
S. Ferenc egy hiányzó lázcsillapító miatt vesztette életét a Pécsi Honvéd Kórházban, amikor kéztörés miatt altatásban műtötték. A férfi édesanyja kártérítési pert indított a Pécsi Tudományegyetem ellen.
OG

A 24 éves S. Fe­renc szeretett utazni és sportolni, legalábbis ez derül ki a közösségi oldalán levő képeiből.

Altatásban operálták

A tragikus estén barátaival szkanderozott, amikor eltört a felkarcsontja. A fiatalembert a traumatológiai klinikára szállították, ahol úgy döntöttek, hogy altatásban operálják.

20 percen múlt az élete

A fiú egy örökletes betegségben szenvedett, amely húszezer ember közül egynél fordul elő. Az altatás hatására felgyorsul az agyagcsere, és a testhőmérséklet a végletekig emelkedik. Ezt egy Dantrolen nevű gyógyszerrel lehet kezelni, ám nem volt a műtőben, egy óra is eltelt, mire megérkezett a gyógyszer, de akkor már késő volt. Feri ta­lán ma is élne, ha a gyógyszert húsz percen belül megkapja.

Kevés volt a túléléshez

A család ügyvédje szerint az előírt mennyiségből csupán a kezdő dózist kapta meg, ennek eredményeként jobban is lett, de a túléléshez szükséges további adag már nem állt rendelkezésre, így állapota gyorsan rosszabbra fordult. A szérum beadását követő átmeneti javulás után a fiú állapota ismét romlott, majd másnap hajnalban elhunyt. Az ügyvéd szerint emiatt felmerülhet a foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűncselekményének gyanúja is.

A folyamatban lévő per miatt a Pécsi Tudományegyetem nem nyilatkozik az ügyben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.