A 45 éves lengyel G. Bogdán ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztás miatt folytattak le büntető eljárást.
Ismeretes: a lengyel férfi 2015. október 18-án 22 óra 40 perc körüli időben Iveco típusú tehergépkocsijával közlekedett a 86-os számú főúton Páli irányából Beled felé, amikor egy vele szemben közlekedő gyalogost elütött, majd a sofőr a baleset után segítségnyújtás nélkül a helyszínről elhajtott. A gyalogos a helyszínen életét vesztette.
Az okozó járművet és sofőrjét 2015. október 22-én 10 óra 10 perckor a rédicsi határátkelési belépési pontnál tartóztatták fel. A rendőrök a sérült gépjármű átvizsgálásakor egy törött lámpabúrát foglaltak le. A nyomozók a büntetőeljárásban megállapították, hogy a baleset helyszínén rögzített anyagmaradványok a lefoglalt alkatrészből származnak.
Az elütött fiatalember a beledi futballcsapat játékosa volt, aki halálos balesete előtt két nappal töltötte be a 20. életévét. A tehetséges labdarúgó a télen igazolt Sopronból a beledi klubhoz, korábban játszott a Ferencváros és az Újpest korosztályos együtteseiben is. Fiatal kora ellenére a beledi U13-as csapat edzője is volt. Utóbbi miatt is döntött a hazatérés mellett, holott több magasabb osztályban játszó klub is hívta.
A Kisalföld úgy tudja, hogy az október 18-ai, Gyirmót II elleni bajnoki után – amit végigjátszott – tortát vitt az őt felköszöntő csapattársainak, akikkel egy ideig együtt ünnepelt. Azt nem tudni, miért gyalogolt vasárnap este a 86-os főút Beled és Páli közötti szakaszán, ahol aztán elütötték. Rejtély az is, miért maradt egyedül a sportoló. Egy ismerőse elmondta: a fiú sosem volt felelőtlen, még ha bulizott, akkor sem.
A rendőrség az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek. A sofőr halmazati büntetésre számíthat, ami segítségnyújtás elmaradása miatt akár öt év börtönt is kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.