A Men’s Health férfimagazin felsorolt hetet – csak erős idegzetűeknek.
A borzalmas jelenséget „fogságba esett pénisz” megjelöléssel is szokták illetni. A lényege, hogy a hímtag egy rendkívül erős ütés, fizikai behatás következtében visszatolódik a medencébe. Szerencsére nem túl gyakori eset, legtöbbször közlekedési balesetben következik be. Egy tajvani orvosnak volt például egy ilyen balesetes páciense. Műtét keretében sikerült úgy „visszahúznia” a medencéjéből a farkát, hogy az illető utána ismét tudott normálisan pisilni és szexelni is.
Ha az ember fia nem védekezik a nemi betegségek ellen, könnyen összeszedhet egy jó kis chlamydiát. Amennyiben nem kezelik időben a bakteriális fertőzést, szélsőséges esetben megdagadhat és félrecsavarodhat a pénisz. Ugyanezt a hatást válthatják ki a működésükben blokkolt nyirokcsomók is. Bár vannak orvosságok, amik segítenek, ha peches a beteg, soha többet nem gyógyul meg rendesen: csak oldalra tud vizelni, és a normális szexuális életének is befellegezhet.
Rosszul sikerült bélműtétek vagy prosztatarák miatti beavatkozások ritkán fekélyhez vezethetnek. Ennek folyományaként átszakadhat az a szövetfal, ami a kiválasztó szervrendszert és a végbélszakaszt elválasztja, és így fekália kerülhet a húgyvezetékbe és a húgyhólyagba. Illetve fordítva: a vizelet a bélen keresztül „folyhat le”. Szerencsére műtéti úton orvosolható a probléma, a gyógyulás azonban hosszadalmas és nehézkes.
Ha műhiba történik a körülmetélés során, és figyelmetlenségből nem csak a fitymát vágják le, de a fütykösből is egy darabot, a gyógyulás során a szerszám odanőhet a herezacskóhoz. A genitális zsírszövetbe ágyazódik. Még jó, hogy műtéttel ez is korrigálható.
Peyronie-betegségről akkor beszélünk, ha a farok kórosan elgörbül, akár annyira, hogy az ágyban használhatatlanná válik. A kötőszövet megvastagodása okozza: a hímvessző gyulladása miatt a pénisz rostos tokja hegesedni kezd, emiatt eltorzul, elferdül. A gyulladás oka nem ismert. Lehet örökletes, más kutatók korábbi mikrosérülésekkel, gyulladásos betegségekkel magyarázzák, megint mások a hímvesszőt ért traumával. Eleinte csak merevedéskor vehető észre, ha súlyosbodik a dolog, már nyugalmi állapotban is. Néha magától gyógyul, ám akár műtéti beavatkozásra is szükség lehet. A baj csak az, hogy néha az operáció miatt súlyosbodhat a betegség.
Nem egyszer fordult már elő, hogy nők úgy álltak bosszút valami miatt a párjukon, hogy levágták a péniszüket. Kevésbé aljas, de nem kevésbé borzasztó egy 64 éves dominikai férfi esete, aki egy átdorbézolt éjszaka után a hímtagja nélkül ébredt fel. A szomszédok világosították fel: egy kutya támadta meg hazafelé, és leharapta a nemi szervét.
Egy iráni férfi rátetováltatta a hancúrlécére a barátnője monogramját, aminek az lett a következménye, hogy három hónapon keresztül szünet nélkül állt a farka, majd mikor végre vége lett, félmerev állapotot vett fel. A tetováló ugyanis kissé túl mélyre szúrt, ami abnormálisan nagy vérellátást váltott ki a vendége péniszében. Mivel emberünk így is tud dugni, úgy döntött, nem kockáztatja meg, hogy egy orvosi beavatkozással újabb baj történjen, úgyhogy inkább együtt él ezzel az állapottal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.