Kiraboltak egy idős vak bácsit Győrben

bűntény
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 04. 19:30
Kiraboltak egy hetvenkilenc éves férfit Győrben, Marcalvárosban, még október 23-án, délután négy óra körül. A rendőrség keresi az elkövetőt és egy szemtanút is.
Kisalföld

A szinte vak nyugdíjast megszólította egy férfi, majd beszélgetni kezdtek. Az idős bácsit a gyanúsított a Nádorvárosi köztemető felé vezette és egy váratlan mozdulattal mellkason vágta, írja a Kisalföld.

Ezután elvette a kabátját és bármennyire furcsa, de a sajátját otthagyta a bácsinak, majd elsietett a helyszínről. A nyugdíjas férfi az ütéstől nyolc napon túl gyógyuló szegycsonttörést szenvedett. A portál úgy tudja, hétfőn még a kórház intenzív osztályán feküdt. Hogy a támadás miatt, vagy egyéb más okból, arról egyelőre nincs bővebb információ.

A támadás körülményeit egyébként a bácsi elevenítette fel. Elmondta, hogy segítséget kért, amit egy kutyát sétáltató nő meghallott, ám a támadó őt elkergette, így nem tudott segíteni. A rendőrség kéri a kutyasétáltató hölgyet, hogy jelentkezzen, hiszen segítségévelkönnyebben azonosítható lehetne a támadó.

Egyben kéri a lakosság segítségét is, hogy aki a hátrahagyott kabát - amely vélhetően szintén lopott - korábbi tulajdonosáról tud valamit, az is jelentkezzen az ismert elérhetőségek ( 107 vagy 112, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" számon) valamelyikén, vagy személyesen a Győri Rendőrkapitányságon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.