Elképesztő dolgot tett megerőszakolt feleségével

döbbenetes
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 30. 21:00
Az asszony végre be merte bevallani férjének, hogy korábban csoportos nemi erőszak áldozata lett. A férj reakciója azonban teljesen ledöbbentette.
Bors

Egy Facebookos üzenetben szakított feleségével egy férfi, miután megtudta, hogy feleségét korábban csoportosan megerőszakolták, írja a Daily Mail. A 25 éves, meg nem nevezett nőt szomszédai támadták meg, és bántak vele brutálisan, a nő pedig úgy érezte, férjének elmondhatja, hogy mi történt vele. Ám a Dubajban építkezéseken dolgozó férfi az az iszlám vállas törvényeire, a saríára hivatkozva a taláq szót küldte el neki üzenetként, ami annyit jelent, hogy örökre eltaszítja magától az asszonyt és azonnal elválik tőle.

– Amikor megláttam az üzenetét, majd megőrültem és nem akartam elhinni, amit olvastam. Csak a három szó: talaq, talaq, talaq. Ez volt az utolsó dolog, amire öt évnyi házasság után számítottam a férjemtől, hiszen megbíztam benne és azt hittem, ő is bennem. Azt hittem, hogy mellettem fog álni és segít majd feldolgozni a fájdalmamat. Ehhez képest a lehető legegyszerűbb és leggyávább módon egy sima szöveges üzenetben közölte, hogy elválik tőlem. Elárult engem. – idézi a brit lap a nőt.

Az indiai lány problémáját tovább növeli, hogy az iszlám törvényeinek értelmében a gyerekét is elveszik tőle.

– A férjem öt másodperc alatt lezárt egy ötéves kapcsolatot. És az anyósom, aki végig mellettem állt a megerőszakolásom után és még a rendőrségre is eljött velem, hirtelen megváltoztatta a véleményét és a fia pártjára állt. Egy éjszaka alatt az egész család kitaszított. Még ezt is elviselném, de az utolsó reményt is elveszik tőlem a boldogságra: ha a fiam nem lehet velem, semmi értelme nincs az életemnek. – mondta kétségbeesetten az asszony.

„Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot, ami belföldről minden hálózaton keresztül ingyenes: 06-80-20-55-20”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.