Világhír: Eszti a legjobb csapos

London
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 27. 11:30
Sörcsapolásban kenterbe veri a férfiakat Horváth Eszter. A kaposvári lány magyar bajnokként Londonban részt vett a világbajnokságon.
Gergály Judith

Eszter sosem készült csaposnak, az egyetemi évek alatt állt be a pult mögé, hogy kipróbálja magát. – Vendégként jártam ide, és mondtam a főnöknek, hogy szívesen kipróbálnám a pultozást. Jól ment, így folytattam nyári munkában is – kezdi történetét Eszter.

A vendégek hamar megkedvelték a csillogó szemű, mindig mosolygós csapost, akitől úgy kapták meg a korsó sörüket, hogy abban semmi kivetnivalót nem lehetett találni. Az ő unszolásukra nevezett be tavaly a sörcsapoló országos bajnokságra. – Nagyon erős volt a mezőny, a többiek évek óta készültek a versenyre. Nemcsak az ügyességet nézték, a személyiséget is. A zsűriben ott volt például a belga nagykövet. Nagy meglepetés volt, hogy végül engem választottak meg bajnoknak – mondja.

Népszerűsége egyből megugrott a somogyi városban. Az egész országból és még külföldről is érkeztek hozzá vendégek, hogy megkóstolják a bajnok sörét. Néhány hete pedig részt vett a londoni világbajnokságon.
– Az egész világból jöttek versenyzők, a legtöbben elegáns éttermekben csapolják a sört évek óta. Nagyot néztek, amikor elárultam, hogy én egy kicsi, de annál barátságosabb sörözőből jövök. A szervezőktől sok dicséretet kaptam a felkészülés alatt. Végül a második fordulóban éppen az a belga fiú ejtett ki, aki a végén a világbajnok lett – emlékszik Eszter.

Nem csüggedt, ettől függetlenül élete legnagyobb élménye volt kijutni a világbajnokságra. A Borsnak azt is elárulta: több izgalom is van az életében, most az esküvőjére készül. A jövőben pedig szeretne egy saját vendéglátóhelyet nyitni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.