A glasgow-i Laura Rennie csak húszéves volt, amikor örökbe fogadta a kis Tobyt. A magára hagyott cica egy évig élt a fiatal nővel - ám egy nap nyoma veszett. Laura több hónapnyi keresés és plakátok százai után belátta: a kis cirmost soha nem ölelheti újra magához.
16 évvel később azonban örömkönnyek árasztották el: az állatmentők ugyanis megtalálták a cicát - méghozzá a közelben. Tobyt állatorvoshoz vitték, mert nagyon rossz állapotban volt. Laura azonnal hívta az állatorvost, ám az nem nem volt hajlandó várni, amíg a nő megérkezik, hogy végső búcsút vegyen a szeretett cirmostól - még mielőtt odaért volna, beadta a halálos injekciót - írja a brit Metro.
Laura értetlenül áll a történtek előtt: “Egyértelművé tette, hogy nem látnak szívesen” - mondta az állatorvosról. Oda se adták az asszonynak Toby holttestét, hogy eltemethesse. A nőtől végül egy nyilatkozatban kért bocsánatot a skót SPCA: “Miután rendkívül rossz állapotban rátaláltunk Toby-ra, a chipjének köszönhetően tudtuk értesíteni a gazdáját. Figyelemreméltó, hogy Toby ilyen hosszú idő után előkerült, és szomorú, hogy ilyen állapotban. Az állatorvosunk javasolta Ms Rennie-nek, hogy ne látogassa meg a cicát, mert az nagyon felzaklatná, ugyanakkor megértjük, hogy a gazdi el kívánt tőle búcsúzni. Sajnáljuk, hogy a szituáció nem lett nagyobb körültekintéssel kezelve.”
Rejtély, hogy Toby hol töltötte az elmúlt 16 évet. Laura úgy hiszi, valaki gondoskodhatott róla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.