Fesztiválok szívják el a mentősöket

mentősök
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 26. 09:30
Veszélybe kerülhet a mentőszolgáltatás, a nagyobb rendezvényeken ezentúl ugyanis csak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) dolgozhat.
Bors

Nem sok örömet hoz a mentősök számára a hamarosan kezdődő nyári fesztiválszezon. Egy miniszteri rendelet miatt ugyanis a magánmentős-cégeket már nem lehet megbízni a szabadtéri rendezvények, sportesemények és állami rendezvények biztosításával. Ezt a feladatot kizárólag az OMSZ végezheti, pedig már most létszámhiánnyal, túlterheltséggel küzdenek.

A kormány mégsem aggódik. Az MSZP-s Harangozó Tamás írásbeli kérdésére Rétvári Bence államtitkár azt közölte, hogy szabadnapos mentősök és tartalék-mentőautók mozgósításával oldanák meg a rendezvények biztosítását. Így viszont nehezen érthető, hogy az OMSZ korábban miért szorult rá arra rendszeresen, hogy magánmentősök segítségét kérje.

A jelenlegi szabályok szerint tízezer és 50 ezer résztvevő között három mentőautó (egy esetkocsi, egy rohamkocsi és egy mentőgépkocsi) szükséges, és minden további tízezer résztvevőhöz egy-egy plusz mentőautó kell. Tavaly a budapesti Sziget Fesztivál egyik napján egyszerre 85 ezren voltak a Hajógyári-szigeten, vagyis hat mentőautót kötött le az esemény.

A Bors megszólaltatta egy magánmentőcég munkatársát, aki elmondta: az OMSZ már most tisztában van vele, hogy nincs elég kapacitása az összes, nagyobb rendezvény biztosításához. Ezért már tárgyaltak is a magánmentők szakmai szövetségével, ahol közölték: a jövőben azon cégek közül választanak alvállalkozókat, akikkel korábban szerződtek. Azt viszont nem árulták el, hogy kit hagynak talpon maradni és kik húzhatják le a rolót a cégek közül.

A mentős szerint a rendezvényszervezők eddig azért is alkalmazták a magánmentőket, mert az OMSZ horribilis összegeket kért a biztosításért. Ráadásul a felszereltségük életmentésre ugyan alkalmas, de például a sportrendezvények biztosításához nincsenek megfelelő eszközeik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.