Kevin Matthews úgy gondolta, feldobja a Chicago és Salt Lake City közötti repülőutat, így a mellette ülő, mindössze három éves kisfiút kezdte el szórakoztatni. A játék aztán egy idő után annyira elfajult, hogy a 48 éves perverz fogdosta és molesztálta a gyermeket, aki még védekezni sem tudott ellene.
A fiú és édesanyja között ülve a férfi először nagyon kedves volt, majd szinte észrevétlenül kezdte el fogdosni a kicsit. Az anyuka az egészből szinte semmit nem észlelt, de két utastársa felhívta a figyelmét, hogy Matthews indokolatlanul közel ült a fiához és az intim testrészeit fogdosta.
– A férfi láthatóan részeg volt, és látszólag nagyon kedves és barátságos volt a fiúval. Pacsizgattak, majd megfogta a fiú kezét, és a férfiasságához tette. Először azt hittem rosszul látok, ráadásul nagyon jól takarta magát, így egészen az út végéig fajtalankodhatott vele. – idézi a Dreamin' Demon az egyik szemtanút.
A férfit a landoláskor kiállították a sorból, és szembesítették a vádakkal. Azt mondta, hogy ugyan ivott, de nem volt részeg, azt viszont elismerte, hogy a fiú kezét megdogta, ugyanakkor a fogdosás szerinte csak baleset volt...
Matthewst szexuális zaklatás vádjával vették őrizetbe, de a tárgyalásáig szabadlábon védekezhet. Ugyanakkor kiskorúakkal semmilyen módon nem kerülhet kapcsolatba, nem utazhat és nyomkövetőt tettek a lábára, mivel félő, hogy megszökik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.