Gombot varrtak a császárral szült nőre a fővárosi szülészeten

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 26. 11:45
Költségkímélő megoldás gyanánt sterilizált inggombot varrtak két császármetszéssel szült anyára is. Olcsóbb, mint az a két kis gyöngy, amit a gyártó ad a varróanyaghoz.
Bors

Hajmeresztő levelet kapott a hazai kórházi állapotokkal foglalkozó Index.hu. Egy olvasójuk megírta, hogy 2010-ben Budapest egyik leghaladóbb szülészetén szült császárral. Szülés után sokáig tart, mire lemegy a kismama hasa, de ő kíváncsi volt a varratra, ezért otthon a kezébe vett egy tükröt, és nagyon meglepődött. Az Index idézi a levelet:

„A látványtól majdnem elájultam, ugyanis az egyébként kék damillal összevarrt heg két végén egy-egy inggomb volt felvarrva kétoldalt a hasamra, kivezetve a damil két végét. Az a klasszik négylyukú, fehér kis gomb.”

Az édesanya utólag megtudta, hogy egy speciális varrási technika a legjobban ezzel a bizonyos kék damillal végezhető el. Ehhez alapesetben hozzátartozik két megfelelő alkatrész, ami a hegvégeken eltartja a bőrtől a csomót, hogy ha az megduzzad, akkor se nyomja a heget, szépen gyógyuljon. Emma orvosa szerint a kórház költségvetésébe nem fért bele, hogy a damilhoz ezeket a kis a kapcsokat is megvegyék, ezért fertőtlenített inggombot használtak erre a célra – írja a hírportál.

És ez nem egyedi példa. Egy másik levélíró is arról számolt be, hogy három éve egy budapesti kórház szülészetén a császár utáni varráskor a bőrben lévő varrat két végét fehér inggombbal zárták le.

Egy név nélkül nyilatkozó szülész nőgyógyász az Indexnek azt mondta: az ilyenkor alkalmazott tovafutó varrat két végét valamivel le kell zárni. Az orvosi varróanyaggal együtt ehhez két kis gyöngyöt adnak, ez azonban érthetetlenül drága. Az orvos szerint erre a célra tökéletesen megfelel a pár forintért beszerezhető inggomb is, amit persze megfelelően sterilizálni kell. Ez egy tipikus költségkímélő megoldás, amihez csak gratulálni tud.  
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.